Bizonyosságot nyert egy friss kutatás alapján, hogy a kávé lehet a hosszú élet titka! Lehet fogyasztani, amennyi csak jól esik. Egy megfigyelésen alapuló kutatás azt a megdöbbentő eredményt hozta, miszerint tovább élnek azok, akik rendszeres kávéfogyasztók!

A kávéval sok betegséget meg lehet előzni, többek között a II-es típusú diabéteszt, máj megbetegedést, Alzheimer kórt, bőr és vastagbél rákot is, hiszen a kávé tele van antioxidánsokkal. Egyik fajtája már eredendően megtalálható benne, másik a pörkölés során generálódik.

Csak óvatosan a kávéval!

Míg a kávéfogyasztás sokak számára egészséges, másoknak óvatosan kell fogyasztani.

Többek között kalcium veszteséggel jár, noha ez egyensúlyban van a megnövekedett kálciumfelszívódással, úgyhogy súlyos következmény nem alakulhat ki ebből fakadóan.

Ugyanakkor a terhes nőknek le kell redukálniuk a koffeinbevitelt. Szakértő véleménye szerint az átlagosan fogyasztható koffeinmennyiség az 200 mg naponta, ami körülbelül 330 mililiternek felel meg. Ha ennél többet iszik egy terhes nő, akkor léphetnek fel problémák.

Ha szívproblémával küzd, akkor is limitálni kell a kávé és koffeinbevitelt, ugyanis a koffein egyszerre gyorsítja és zavarja is a szívfrekvenciát.

Akinek szabálytalan szívverése van, vagy magas vérnyomásban szenved, meg kell fékeznie a koffeinbevitelüket, noha naponta egy-két csészével valószínűleg nem okoz gondot. Nem szabad elfelejteni, hogy a koffeinmentes kávé is tartalmaz 2-7 mg közötti koffeint.

Mielőtt még belekortyolna a következő kávéba

Csökkentett zsírtartalmú tejet kell használni hozzá, semmi tejszínhabot. A hab körülbelül 50 kalóriát tartalmaz, és minden egyes kanálnyi 3 gramm zsírt. A zsírszegény tej kevesebb kalóriát tartalmaz, egy kanálban mindössze csak 6 kalória van.

Továbbá segít a kalcium visszanyerésében is a, hisz 19 mg kalcium van egy kanál tejben.


Száműzzük a cukrot a kávéból. Egy teáskanál cukor 16 kalóriát tartalmaz. Nem hangzik soknak, de ha rendszeresen minden reggel két teáskanálnyi cukorral fogyasztja a kávét, előbb utóbb felszaladnak a kilók, és elkezdődnek a problémák.

Ha magas a koleszterinszinttel rendelkezik, akkor szűrt kávét kell választani. A szűretlen kávé megtartja a cafestol és kahweol néven ismert vegyületeket, amelyek egyes emberekben hozzájárulhatnak a koleszterinszint növekedéséhez.

Ha gondjai vannak az elalvással, akkor a legjobb, ha kerüli a kávét és minden koffeinforrást esténként vagy lefekvéskor.

 

 

 

(Forrás: http://www.egeszsegkalauz.hu)

Top Folsav-készítmények:

Vitabay Folsav 1000 mcg 240 db vegán tabletta

Különösen várandós édesanyáknak fontos, mert a terhesség korai szakaszában a fejlődő embrió gerincét, a velőcsövet lezáró folyamat csak folsav jelenlétében megy végbe hibátlanul. Ezért a terhességre készülő nőknek, állapotos kismamáknak mindenképpen ajánlott a folsav pótlása!

Vitamineule Folsav 100% -os elégedettség garancia - 90 db Vegán, kis kapszula

800 μg folsav kapszulánként – tiszta nyersanyagminőség. 
Mesterséges adalékanyagok nélkül – mikrokristályos cellulóz és magnézium-sztearát nélkül – hozzáadott ízek, festékek és nanoanyagok nélkül, valamint allergiás, laktózmentes és gluténmentes.

Folsav 800 μg - 250 tabletta - vízben oldódó B9-vitamin (folsav)

A Fairvital folsav-tablettái laktózmentesek, fruktózmentesek, gluténmentesek és vegánok. Zselatinmentes, élesztőmentesek, mentesítő szerektől mentesek, mint például zsírsavak magnézium-sói (magnézium-sztearát), ízesítőszerek, tartósítószerek, peszticidek, fungicidek, műtrágyák, festékek és stabilizátorok, valamint GMO-mentes összetevők (GMO-mentes). Nincsenek allergének.