Antikoxidáns, a skorbut ellenszere, savas jellegű

C-vitamin
Aszkorbinsav

A vitaminok világában a mai napig ez az egyetlen, magyar tudós által és Magyarországon véghezvitt felfedezés, amelyet Nobel-díjjal jutalmaztak.

A C-vitamin felfedezése

Ez a vitamin birtokolja a legnagyobb mennyiségben szükséges vitamin címét. Szent-Györgyi Albert biokémikus izolálta először a C-vitamint paprikából, munkásságáért 1937-ben Nobel-díjat kapott.

A kutatók rájöttek arra, hogy az ember az evolúció folyamán nagyjából 40000 évvel ez előtt vesztette el a képességét, hogy maga állítsa elő a C-vitamin szükségletét a testében. Egyetlen enzim termelése hiányzik, ami képessé tenne bennünket a saját C-vitamin ellátásunkra.

Mindössze néhány állat él a Földön (például a tengerimalac), amely szintén nem képes erre. Egyetértés van abban, hogy ez a mutáció csak azért maradhatott fenn, mert táplálkozásunk nagy mennyiségben tartalmazta a C-vitamint, és nem alakult ki a hiánya.

k

18-19. sz.

 

Az angol flotta hajóin a hosszabb tengeri utakon (1795. Lind) ajánlott a
citromlé fogyasztása a skorbut megelőzésére.

1907

Holst és Frölich norvég orvosok tengerimalacokon a beri-beri kialakulását
akarták indukálni fehér kenyér és árpadara etetésével, de helyette skorbut
kialakulását tapasztalták.

1920

Drummond vitaminkategóriái alapján az antiskorbut-vitamin elnevezésére a
C-vitamin nevet javasolja 1922-ben McCollum (a B-vitamin név ekkor már
foglalt).

1920–1928

Zilva (London/Anglia), Besszonov és Agopian (Franciaország),
King és Vaugh (Pittsburg/USA): kinyerési próbálkozások citrom- és narancsléből – nagy koncentrátumú citromlésűrítmény előállítására, melynek a cukrokhoz hasonló tulajdonságai és redukáló jellege van. A vitaminhatás és a redukálóképesség azonban együtt nem volt mindig tapasztalható, ezért Zilva úgy vélte, hogy a koncenrátumában lévő redukáló faktor csak egy védőanyag, ami a
tulajdonképpeni vitamin védelmére szolgál.

1928

Szent-Györgyi (Cambridge/Anglia: Hopkins laboratóriuma): mellékveséből (marha) és káposztaléből kristályos formában előállítja a hexuronsavat, melynek összetétele: C 6 H 8 O 6.

1929–1930

Szent-Györgyi (Minnesota/USA: MAYO-egyetem): a szerkezetanalízishez nagy mennyiség (20 g!) szükséges, ezért Amerikába megy Kendallhoz,
hogy a chicagói vágóhidakról szerezhessen be nagy tömegű mellékvesét a hexuronsav kivonásához.

1930

Hawort Angliában (Birmingham) elkezdi az analízist.

1931

Szent-Györgyi: kivonás és kristályosítás paprikából már Magyarországon.

1932

King: citromléből is sikerül tiszta, kristályos C-vitamint nyerni.

1932

Szent-Györgyi és Svirbély: a hexuronsav redukáló jellege és a cukrokhoz hasonló tulajdonságai miatt úgy véli, hogy a hexuronsav és a Zilva-féle redukáló faktor azonos.

1933

Karrer és munkatársai – kutatás

1933

Micheel és Kraft: az első javasolt képlet (szerkezetanalízis)

1933

Herst és mtsai: klasszikus módszerek

1933

Vargha és Euler – kutatás

1933

Cox: krisztallográfiai és röntgendiffrakciós vizsgálatok

1933

Hawort és Szent-Györgyi: a végleges képlet megállapítása

1933/34

Hawort, Hirst és mtsai: szerkezetigazoló szintézis

1933

Reichstein, Geissner, Oppenauer (Bázeli Egyetem/Svájc): szintetikus elő
állítás előbb L-xilózból, majd 1934-ben D-glükózból – ipari szintézis megindítása Svájcban
(Hoffmann-LaRoche gyár) (1934 végére 50 kg-ot állítanak elő).

1937

Szent-Györgyi:

Orvosi és biológiai Nobel-díj: „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéseiért, különösen a C-vitamin és a fumárav-katalízis vonatkozásában”.

1947

Hawort és Karrer: kémiai Nobel-díj: „a szénhidrátok és a C-vitamin szerkezetével kapcsolatos kutatásaiért”, „a karotinoidok és flavinok, az A- és B 2 -vitamin-
kutatásaiért”.

1950

Kendall, Reichstein, Hench: orvosi és biológiai Nobel-díj: „a mellékvesekéreg hormonjainak, szerkezetüknek és biológiai hatásuknak felfedezéseiért”.

C-vitamin élettani hatások

A C-vitaminnak számtalan feladata van a szervezetünkben és jelentőségét ez az univerzális szerepe adja leginkább.

  • Szükséges a kollagén előállításhoz, amely testünk egyik fő építő fehérjéje.
  • Ebből épülnek, táplálkoznak a kötőszövetek, a vérerek, az inak és az ízületek.
  • Több hormon és ingerület átvivő anyag szintézisében is szerepet játszik, és az anyagcserét is befolyásolja.
  • A C-vitamin jó antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik. Azáltal, hogy a sejtkárosító szabadgyököket semlegesíti, még mielőtt azok kifejthetnék hatásukat, hozzájárul a szövetek öregedésének megakadályozásához.
  • Ezáltal többek között a spermiumokat is védi az oxidatív károsodástól hozzájárulva a megtermékenyítő képesség fokozásához.
  • A megfelelő C-vitamin-bevitel a lelki egészségünkhöz is hozzájárul.

C-vitaminban gazdag élelmek

A C-vitamin számtalan gyümölcsben és zöldségben megtalálható. A hivatalos álláspont szerint az egészséges ember napi C-vitamin szükségletét változatos étrenddel és jó konyhatechnikával elkészített ételekkel még a tél végi és tavaszi hónapokban is bőven fedezni lehet.

A C-vitaminban leggazdagabb zöldségféle a zöldpaprika, melynek 100 grammja kb. 150 mg C-vitamint tartalmaz, de sok C-vitamint tartalmaz még a paradicsom, burgonya, fejes saláta, a káposztafélék (káposzta, brokkoli, kelbimbó), friss gyümölcsök vagy az ezekből úgynevezett „hideg” eljárással készült teák, szörpök.

Jó, ha tudjuk, hogy 40°C feletti hőmérséklet hatására a C-vitamin elbomlik, ezért a zöldségféléket lehetőleg nyersen, salátának elkészítve célszerű fogyasztani. A hosszú áztatás, főzés, párolás, fagyasztás, kiolvasztás vagy a főzővíz kiöntése is jelentős aszkorbinsav veszteséget okoz, de kerülni kell a fémedények (vas, réz) használatát és az ételek ismételt felmelegítését is.

A C-vitamin gyorsan, néha órák alatt kiürül a szervezetből, ezért az egyenletes bevitel ugyanolyan fontos, mint a mennyiség!

Mit okoz a C-vitamin hiánya?

Tartós hiánya skorbutot okoz, amely a tengerészek jellemző betegsége volt a nagy felfedezések idején. Ma ez már nem igen fordul elő, de többek között a nem megfelelő C-vitamin ellátottságra is gondolni kell, ha valaki gyenge, beteges, nincs megfelelő ellenálló-képessége, egyik megfázás, fertőzés követi a másikat a szervezetében, és esetleg akkor is, ha “rossz passzban van”: kedélytelen, rosszkedvű, enervált. Hiánya esetén lassúbb a sebgyógyulás és a törött csontok összeforradása. A C-vitamin hiányos táplálkozás fogínyvérzést, nyálkahártya-gyulladást okoz.

Napi ajánlott mennyiség: mg/nap

napi szükséglet minimuma

antioxidáns hatás elérése mg/nap

Megfigyeléseken alapulva kijelenthető, hogy a tartósan napi 1000 mg feletti C-vitamin bevitel káros lehet. A leggyakoribb tünet ilyenkor a vesekő és a magas húgysavszint, de a szövetekben is lerakódhat a C-vitamin kis kristályok formájában. Ajánlott napi adag 100-500 mg. Ezt a mennyiséget tartalmazza pl. 1 darab nyers zöldpaprika, vagy három marék ribizli. Mivel ez a vitamin nem raktározódik el a szervezetben, hanem a felesleg a vizelettel kiürül, így naponta többször kell gondoskodni a szükséges adag elfogyasztásáról.

Ki szedje ezt a kiegészítőt?

C-vitamin kiegészítés ajánlott azok számára, akik:

  • dohányoznak és kevés természetes C vitamint fogyasztanak,
  • fertőzések és pattanások kezelésére tetraciklint szednek,
  • ízületi gyulladásra kortikoszteroidokat vesznek be,
  • rendszeresen aszpirint fogyasztanak,
  • sportolók vagy 55 év felettiek,
  • fogamzásgátló tablettát szednek.
  • A megfelelő mennyiségű C-vitamin bevitele különösen fontos a várandós és szoptató anyák esetében, hiszen közvetve az anyai szervezet biztosítja a magzat illetve a csecsemő számára szükséges vitamint is.
  • Bizonyos környezeti hatások, így a stressz, a lázzal járó betegségek, a műtét utáni állapotok, a kemény fizikai munka, a sport, az alkoholfogyasztás, dohányzás és a fogamzásgátlók szedése fokozza a szükségletet.

A C-vitamin és P-vitamin

A P-vitamin a bioflavonoidok csoportjába tartozó anyag, amely a C-vitamin kísérőjeként ismerhetünk, védelmet biztosít a C-vitamin számára az oxidációtól és elősegíti annak felszívódását.

A flavonoidokat 1936-ban a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzorunk fedezte fel. Rájött, hogy a bioflavonoidok segítségégével megelőzhetőek a hajszálerek áteresztése vagy törékenysége, így elkerülhető a véraláfutás és az ödéma kialakulása is.

Bioflavonoidok

Szent-Györgyi Albert P-vitaminnak nevezte el a bioflavonoidokat. A bioflavonoidok főleg a gyümölcsök húsában fordulnak elő, pl. citrusfélékben, csipkebogyóban. Ennek a vitaminnak a túladagolása és hiánya nem ismert, azonban valószínűleg a C-vitamin felszívódására hatással van, hogy milyen mennyiségben van jelen a szervezetben.

L-aszkorbinsav

  • Szerkezetét egyrészt a glükóz oxidációs termékeként lehet levezetni. De felfogható az L-szorbóz származékának is.
  • Szerkezetét egyrészt a glükóz oxidációs termékeként lehet levezetni. De felfogható az L-szorbóz származékának is.

    Az L-aszkorbinsav:

  • színtelen, kristályos anyag, olvadáspontja 190 °C
  • vízben jól oldódik
  • érzékeny a hőre és a lúgokra
  • erősen redukáló hatású, könnyen oxidálódik– az oxidációt egyes fémionok (pl. Fe 3+ ,Cu 2+ , Al 3+ ) katalizálják– jellegzetes tulajdonsága, hogy reverzíbilisen oxidálódik dehidro-aszkorbin-savvá
  • levegőn könnyen túloxidálódik, ekkor oxálsav és L-treonsav keletkezik, melyek már inaktívak
  • erősen savas jellegű, savas oldatban állandó (pK 1 = 4,1; pK 2 = 11,5)– a 2., ill. a 3. szénatomon lévő OH-csoport disszociál.

Felszívódás, átalakulások

Az élelemből származó aszkorbinsav a gyomorban nem változik, a duodenumban és a vékonybélben szívódik fel. Az aszkorbinsav a glükóz körforgalmával áll kapcsolatban. Átalakulási útvonala átfedésben van a pentóz-foszfát ciklussal.

Ürítés
Vizelettel: a felesleges mennyiség dehidro-aszkorbinsav formában a metabolikus termékek formájában ürül.

Az aszkorbinsav szintézise állati szervezetekben

Az UDP-glükuronsav-ból induló átalakítások az L-gulonolakton-ig az emberi szervezetben is végbemennek; csupán az utolsó enzim hiányzik az emberiségnél: az L-gulonolakton-oxidáz hiánya miatt vagyunk képtelenek az aszkorbinsav előállítására.
Génvizsgálatok alapján az L-gulonolakton-oxidáz génje kb. 25-70 millió évvel ezelőtt került ki az emberi genomból.

Az aszkorbinsav szintézise állati szervezetekben

Az UDP-glükuronsav-ból induló átalakítások az L-gulonolakton-ig az emberi szervezetben is végbemennek; csupán az utolsó enzim hiányzik az emberiségnél: az L-gulonolakton-oxidáz hiánya miatt vagyunk képtelenek az aszkorbinsav előállítására. Génvizsgálatok alapján az L-gulonolakton-oxidáz génje kb. 25-70 millió évvel ezelőtt került ki az emberi genomból.

Az aszkorbinsav élettani szerepe

Szerepe rendkívül összetett és ma még nagy részben tisztázatlan! A szervezet redox állapotával van kapcsolatban, segíti a redukált állapot fenntartását, ezáltal az oxidatív gyökök keletkezését akadályozza védelmet nyújt a rákkeltő anyagok hatásával szemben megakadályozza egyes rákkeltő anyagok endogén képződését szinergistaként hat az E-vitaminnal.

Miért hasznos?

  • Az emésztőcsatornában segíti a kalcium és a vas felszívódását.
  • Részt vesz a mellékvese hormonjainak szintézisében.
  • Koenzimje a tirozin lebontásának.
  • Szerepe van a lizin, prolin és triptofán anyagcseréjében. (szerotonin képződése)
  • Egyes biokémiai folyamatokban hidrogéndonorként működik (kötőszöveti kollagénképződés)
  • Fokozza a véredények falában a sejtközi állomány szintézisét.
  • Elősegíti a fogíny és a dentin (fogak) képződését.
  • Enyhíti az allergiás tüneteket (antihisztamin hatás, asztmás tünetek csökkentése).
  • Segít megelőzni és kivédeni a depressziót.
  • Gyorsítja a sebgyógyulást és a szövetek regenerációját.
  • Csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás kockázatát.
  • Javítja az immun- és neuroendokrin rendszer működését.
  • Csökkenti az alkohol, a levegővel bejutó szennyezések és a dohányzás káros
    hatásait.
  • Hatását a P-vitamin jelentős mértékben erősítheti.

Az élelmiszerek aszkorbinsav-tartalma mg/100 g

  • Csipkebogyó (friss) 400
  • Csipkebogyó (szárított) 100
  • Ribiszke (fekete) 160-180
  • Ribiszke (piros) 30-35
  • Zöldpaprika 150
  • Bimbós kel 90-100
  • Karalábé 60-80
  • Szamóca 40-60
  • Káposzta 45-55
  • Káposzta (savanyított) 15

A konyhai műveletek és a tárolás során az aszkorbinsav 10–90%-a is tönkremehet!

Szobahőmérsékleten tárolva a burgonya havonta C-vitamin tartalmának  15%-át veszti el,

pincében 6-8 °C-on a veszteség minimális.

Az alma C-vitamin tartalma 3 hónap alatt 30%-kal csökken.

A kelkáposzta két nap alatt elveszti C-vitamin tartalmának 95%-át.

A zöldségeket lehetőleg nyersen vagy párolva együk!
A hosszú áztatás, főzés, a főzővíz leöntése, az ételek ismételt felmelegítése jelentősen csökkenti a C-vitamin tartalmat.

A hőkezelt, savanyított ételek aszkorbinsav-tartalma az eredetihez képest sokkal kisebb!

Az aszkorbinsav-hiány
Jelei

  • Általános gyengeség
  • Levertség
  • Izom- és csontfájdalmak
  • Ízületi fájdalmak (duzzadt ízületek)
  • A szívműködés zavarai
  • Légszomj
  • Betegségekkel szembeni csökkent ellenálló képesség
  • Rossz stressztűrés 
  • Könnyen sérülő hajszálerek
  • Bevérzések az alsó végtagokon
  • A fogíny jelentős vérzékenysége
  • A fogak meglazulása, fogínysorvadás
  • Csontosodási zavarok, törékeny csontok skorbut
  • A sebek nehezen, ill. nem gyógyulnak
  • VérzékenységIdegrendszeri panaszok
  • Az ellenállóképesség romlása

Top C-vitamin készítmények:

Természetes C-vitamin szerves minőségben. 180 kapszula 3 hónapos készletben.

Bioflavonoidokban gazdag szerves acerola kivonatból áll, amely révén kiváló a biológiai hasznosulása. Laboratóriumban bevizsgált, vegán, Németországban gyártva.

  • A C-vitamin jó antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik. A sejtkárosító szabadgyököket semlegesíti, még mielőtt azok kifejthetnék hatásukat, hozzájárul a szövetek öregedésének megakadályozásához.

Camu-Camu Kapszula - Természetes C-vitamin - 500 mg, 120 Vegán Kapszula

 4 hónapos adagolásban! Nemkívánatos adalékok nélkül – laboratóriumi tesztelés és gyártás Németországban.

  • A megfelelő C-vitamin-bevitel a lelki egészségünkhöz is hozzájárul.

C-vitamin 1000 mg - 6 hónapig elég - 180 tabletta - Nu U

  • Szükséges a kollagén előállításhoz, amely testünk egyik fő építő fehérjéje.
  • Ebből épülnek, táplálkoznak a kötőszövetek, a vérerek, az inak és az ízületek.
  • Több hormon és ingerület átvivő anyag szintézisében is szerepet játszik, és az anyagcserét is befolyásolja.
  • A C-vitamin gyorsan, néha órák alatt kiürül a szervezetből, ezért az egyenletes bevitel ugyanolyan fontos, mint a mennyiség!