Ahogy idősödünk, egyre lassul az emésztésünk. Viszont a vágy, hogy megőrizzük ifjúkori alakunkat, cseppet sem lankad. A Gallicoop szakértői szerint fontos, hogy a mindennapi szénhidrát egy részét jó minőségű fehérjével helyettesítsük. Van még ezen felül is néhány trükk, hogyan pörgessük fel anyagcserénket, hogy mire beköszönt a tavasz, újra kirobbanó formában köszöntsük a napsugarakat.

Víz


Nem lehet elégszer ismételni, hiszen mintha sosem tanulnánk meg: a napi minimum két liter vízfogyasztás elengedhetetlen, főleg a dupla kávék és intenzív edzések korában, mikor amúgy is sok folyadékot veszítünk. A víz úgy működik, mint az olaj a kocsiban, sokkal gördülékenyebbé teszi a sejtek munkáját.

Fehérjedús táplálkozás


Természetesen nem mindegy, mivel és hogyan traktáljuk emésztőrendszerünket. Tavasszal iktassuk ki a zsíros, édes fogásokat, igyekezzünk tápanyagban gazdag fehér húsokat és zöldséget, gyümölcsöt tenni az asztalra. A Gallicoop pulykahúsai például színtiszta fehérjék, emésztést fokozó fűszerekkel pácolva, vagy natúran kisütve és salátával körítve hosszú ideig eltelítik, mégsem nehezítik el gyomrunkat.

Böjt


Nem kell három napig vízen élnünk, de az anyagcsere felpörgetésére és az emésztőrendszer optimalizálására az időszakos böjt a legjobb módszer. Próbáljuk meg este hatkor befejezni az evést, és reggel nyolcig kibírni reggeli nélkül. Ez tizennégy óra, hogy a szervezet mindent megemésszen és arra is maradjon ideje, hogy a felhalmozódott salakanyagot eltávolítsa beleinkből.

Alvás és stresszűzés


A modern világban kicsit nehéz megoldani, de a napi nyolc óra alvás ideális, hogy a szervezetünk kellő időt fordítson a regenerálódásra. Ugyanilyen fontos, hogy ne idegeskedjünk és ne szaladjunk állandóan, mert a folytonos problémamegoldás és agyalás az emésztéstől veszi el az energiát, ráadásul az idegeskedés kortizol hormont termel a testben, ami hízásra hajlamosít. Törekedjünk nyugtató hobbikra. Séta a természetben, jógázás, esetleg egy pulykás grillezés a barátokkal?

Fűszerek és teák


Nem muszáj drága táplálékkiegészítőkre költeni a pénzünket. A leghatásosabb anyagcsere fokozók kimondottan olcsók. A zöld tea tisztítja a szervezetet, égeti a zsírt és a salakanyagot, legjobb mindennap egy nagy adagot elkortyolni és érezni fogjuk áldásos hatását. Az indiai csodafűszer, a kurkuma szintén segíti az emésztést, ráadásul táplálja az ízületeket és remekül harmonizál a pulykahússal. A csípős is jóbarátunk, egy kis chili, bors vagy gyömbér felpezsdíti a tüzet a testben. A fahéj is hasonló hatással bír.

Gallicoop receptajánló:


Cukkinis pulykamelltekercs

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 1 marék vörös áfonya, 1 csokor zöldhagyma, 8 vékony szelet pulykamellfilé, néhány ág rozmaring, só, bors, olívaolaj

A húsokat kiterítjük, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Zöldséghámozóval vékony csíkokat vágunk a megmosott, szárazra törölt cukkiniből, és beborítjuk vele a húsokat. Rozmaringlevelet csipkedünk rá és szorosan feltekerjük. Olívaolajjal megkenjük, és alufóliába csomagoljuk, két végét összetekerjük, mint egy szaloncukrot. Tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben 25 perc alatt megsütjük. A maradék cukkinit felkockázzuk, a zöldhagymát felkarikázzuk. Kevés olívaolajon megpirítjuk a zöldhagymát, majd nagy lángon a cukkinit is pár perc alatt, végül hozzádobjuk az áfonyát, ha szükséges kevés vizet löttyintünk alá. A karikára vágott hústekercset az áfonyás cukkinivel tálaljuk.