Úgy fest, hogy a D-vitamin rendszeres bevitele mellett az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata az idő előrehaladtával folyamatosan csökken.
A tudományos élet szereplői, illetve az orvosok eddig is jó véleménnyel voltak a D-vitaminról, melyről az is elterjedt, hogy segíthet csökkenteni az autoimmun betegségek kialakulásának kockázatát. Ok-okozati összefüggést soha nem sikerült felmutatni, nemrég azonban ez is megtörtént – számol be a New Scientist a British Medical Journal (BMJ) orvosi lapban közölt eredményekről a hvg.hu.
„Állatkísérletekből tudjuk, hogy a D-vitamin mindenféle csodálatos dolgot tesz az immunrendszerrel. De azt még soha nem bizonyítottuk, hogy a D-vitamin fogyasztás megelőzheti az autoimmun betegségeket”
– idézte a tudományos híroldal Karen Costenbadert, a bostoni Brigham and Women’s Hospital munkatársát.
A kutatás során Costenbader és kollégái véletlenszerűen két csoportra osztottak közel 26 ezer, 50 vagy annál idősebb amerikait, akik vagy valamilyen D-vitaminos kiegészítőt, vagy placebót kaptak. A kutatók nagyjából öt éven át vizsgálták a résztvevőket. A szakértők három eltérő betegségre, a reumatoid artritiszre (RA), az autoimmun pajzsmirigybetegségre és a pikkelysömörre (psoriasis) koncentráltak tanulmányukban. Az eredményekből az derült ki, hogy
napi 2000 nemzetközi egység (NE) D-vitamin 22 százalékkal csökkentette az autoimmun betegségek kialakulását a placebóhoz képest.
Az nem világos, hogy a D-vitamin miként előzi meg az autoimmun betegségeket, de Costenbader szerint rengeteg forgatókönyv létezik. A szakértő ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a napi 2000-es egység nem ajánlható mindenkinek, és szerinte mindenképp értesíteni kell róla az orvost, ha valamilyen étrend-kiegészítőt fogyasztunk. Előfordulhatnak ugyanis olyan okok, amik miatt nem tanácsos szedni azokat.
A Vital projektről
A VITAL nevű, jelenleg is zajló tudományos projektben több mint 25 000 vizsgálati alany vesz részt, akiket a kutatás irányítói véletlenszerűen négy csoportba osztottak be. D-vitamint plusz omega-3 zsírsavat, D-vitamint plusz placebót, omega-3 zsírsavat plusz placebót, illetőleg dupla placebót szedtek az egyes szekciók.
A toborzás időpontjában a résztvevők már elmúltak 50 évesek és általánosságban egészségesek voltak.
Öt év elteltével a D-vitamint önmagában vagy D-vitamint omega-3-mal együtt szedő alanyok esetében összességében szignifikánsan alacsonyabb volt az autoimmun betegségek aránya, mint a placebo-csoportban. A kizárólag omega-3-mat szedők és a placebo-csoport között ugyanezen proporciókban mindazonáltal már sokkal kisebb különbség mutatkozott, ami arra utal, hogy az észlelt előnyök elsősorban a D-vitamin-bevitelnek voltak köszönhetők.
Egy másik fontos megállapítás az volt, hogy a vizsgálat előrehaladtával a D-vitamin-csoportban az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata egyre kisebb lett. A kísérlet utolsó három évében már 39 százalékkal kevesebb autoimmun betegség fordult elő a D-vitaminnal élő résztvevőknél, mint a placebo-csoportban. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a D-vitamin rendszeres bevitele mellett az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata az idő előrehaladtával folyamatosan csökken.
„Amikor a pácienseim, kollégáim vagy barátaim megkérdezik, hogy milyen vitaminokat vagy étrend-kiegészítőket ajánlanék az autoimmun betegségek kockázatának csökkentésére, az 55 éves és idősebb nők, illetve az 50 éves és idősebb férfiak számára immár új, bizonyítékokon alapuló javaslataim vannak – nyilatkozta Karen Costenbader, a tanulmány vezető szerzője. – Azt tanácsolom nekik, hogy a VITAL-ban használt adagokkal egyenlő mennyiségű, vagyis naponta 2000 nemzetközi egység D-vitamint és 1000 mg tengeri omega-3 zsírsavat [halolajat] fogyasszanak el”
– fogalmazott a szakértő.
Forrás (New Atlas/StoreInsider)
Legutóbbi hozzászólások