Aneurin, tiamin – a neuritisz (= ideggyulladás) ellenszere – tio-amin (= kéntartalmú) amin.

A B 1 -vitamint fedezték fel elsőként a vitaminok közül; felfedezésével indultak el a vitaminkutatások.
A B 1 -vitamin felfedezése a beriberi nevű népbetegséghez kapcsolódik, melyet az 1885–1897. közti időszakban Christiaan Eijkmann malájföldi holland katonaorvos vizsgált részletesen a jávai Batáviában.

Munkatársával Gerrit Grijns-sel együtt állatkísérletek sorával bizonyították, hogy a beriberi hiánybetegség, melyet egy, a rizshéjban jelenlévő komponens hiánya okoz. Eijkmann azt is megállapította, hogy a rizs héjában lévő hatóanyag nemcsak a beriberi ellenszere, hanem a növekedést is befolyásolja.

1906-ban az angol Frederick G. Hopkins kísérletei azt bizonyították, hogy az élelmi anyagokban olyan járulékos táplálkozási faktorok vannak, melyek hiánya betegségeket okoz; később kiderült, hogy ezek a járulékos faktorok azonosak a vitaminokkal.

1910-ben a japán Umetaro Suzuki rizshéjból sikeresen izolált egy beriberi-ellenes anyagot, melyet előbb aberisav-ként, később az oryzanin-ként említ.

1912-ben a lengyel Casimir Funk rizskorpából olyan kivonatot készített, ami gyógyította a beriberit. A hatóanyagot bázisos jellegű amin-származékként azonosította, ezért a számára ’vita amine’ (= vitális, amin) elnevezést adta, ebből alakult ki később a vitamin szó.

1926-ban Barend C. Jansen és Willem Donath holland kémikusok először állították elő kristályos formában a B 1 -vitamint, melyet aneurin-nak neveztek el.

1932-ban a Nobel-díjas német analitikus vegyész, Adolf Windaus megállapította az aneurin elemi összetételét, és a kéntartalma alapján a vegyületnek a tiamin nevet javasolta.

1936-ban az amerikai Robert R. Williams, valamint a német Rudolf Grewe, A. Windaus és R. Kuhn egyidőben, egymástól függetlenül tisztázta a B 1 -vitamin molekulaszerkezetét. Ugyanebben ez évben Robert R. Williams sikeresen megoldotta a szintézisét is.

63V itaminok
1937-ben Hans Andersag és Kurt Westphal is szintetizálta a B 1 -vitamint; azóta szintetikusan állítják elő.
Ugyancsak 1937-ben Karl Lohmann és Philipp Schuster kimutatta, hogy a tiamin élettanilag hatékony formája a difoszforilezett (pirofoszfát) származék.

1952-ben a Fujiwara és Watanabe vezette japán kutatócsoport felfedezte a tiamin zsíroldékony analogonját, a benfotiamint, melyet egyes célszervek a tiaminhoz képest sokkal nagyobb mértékben képesek felvenni, ezáltal bizonyos terápiás célokra hatékonyabban alkalmazható. Később több tiamin-analógot és előállítottak.

1958-ban Ronald Breslow tisztázta a tiamin-pirofoszfát szerepét és koenzim-funkciójának működési mechanizmusát: megállapította, hogy az enzimatikus reakcióban a szubsztrát a tiazol-gyűrűhöz kapcsolódik.

A B1 vitamint elsőként fedezték fel a vitaminok sorában.