Az elmúlt években a kutatók rengeteget dolgoztak azon, hogy megértsék, mit tesznek a mesterséges édesítőszerek a testünkkel – összesen több mint kétszázezer különböző tanulmány foglalkozott e szerek hatásaival. Még mindig nem tudunk mindent, de a napvilágra kerülő újabb kutatási eredményekről nem alakult ki parázs vita: úgy fest az édesítőszereket valóban károsnak tartják és nem tanácsolják a fogyasztásukat.

Mindössze annyi biztos, hogy a „normális” mennyiségű bevitel önmagában valószínűleg nem okoz rákos elváltozást az emberi testben. Hát köszi. Túl azon, hogy ez az állítás azért nem életbiztosítás, hiba volna egészségesnek elkönyvelnünk valamit csak azért, mert nem okoz biztosan rákot. Más bajt ugyanis igen. Tessék, itt is van két olyan terület, ahol a Sciencealert.com cikke szerint nagyon is érezni negatív hatást.

Nem tesznek jót a gyomrodnak

Ariel Kushmaro mikrobiológus legújabb kutatási eredményeit aMoleculesmagazinban hozták le nemrégiben. A vizsgálat szerint (amit a professzor nemzetközi kutatócsapattal és más professzorokkal együttműködésben végzett) a leggyakoribb édesítőszerek közül néhány nagyon negatívan befolyásolja a gyomrunkban lévő jó baktériumok működését. Főleg az E. coli veszélytelen törzseit, melyek többek között a K-vitamin termeléséért is felelősek.

A kutatás során hatféle édesítőszert (többek között aszpartámot, szukralózt és szacharint) próbáltak ki, és megvizsgáltak olyan sport-táplálékkiegészítőket is, melyek tartalmazzák ezek valamelyikét.

Miután az E. coli hasznos (a patogének ellen dolgozó) törzseit sok-sok alkalommal ezekkel a mesterséges szerekkel bombázták, toxikus hatást figyeltek meg: az édesítőszerek a baktériumok számára igazi stresszorok voltak, gátolták szaporodásukat és megfelelő működésüket. A kutatók úgy vélik, hogy már napi néhány műcukros üdítő vagy kávé, esetleg más édesített élelmiszer befolyásolhatja a gyomor egészségét, sőt  megnehezíti a test számára a cukrok és a szénhidrátok lebontását. Ez pedig pont nem jön túl jól egy fogyni vágyónak.

Persze ezek a kísérletek egyelőre nem a teljes emberi szervezetet, csupán az E. coli baktériumokat vizsgálták, mégis messzire vezethetnek az eredmények. Ha a kutatók azt nem is állítják, hogy mérgezőek ezek a vegyületek, azt igen, hogy az emésztőrendszerüknek nem tesznek jót.

A mesterséges édesítőszerek nem csökkentik az étvágyat és a cukor iránti sóvárgást, sőt megzavarják a zsíranyagcserét is

Nem Kushmaro csapata az egyetlen, amelyik mostanában ismét a vészharangot kongatja édesítőszer ügyben. Patkányokon végzett anyagcsere-kísérletek azt mutatták, hogy a mesterséges édesítők felborították az állatok zsíranyagcseréjét, és hozzájárultak az izomvesztésükhöz is – ez megint nem annyira jó hír a fogyni és izmosodni vágyóknak.

Egy korábbi humánteszten meg egyenesen azt találták, hogy a műcukrok az elhízás és a magas vérnyomás kialakulásának indukátorai lehetnek. Azt is megállapították, hogy bár ezek az anyagok segítenek a fogyásban, az étvágyat például nem csillapítják, és így nem szerzik meg azt a “kielégülést”, amit például a cukortól megkap az ember: szóval könnyen lehet, hogy szacharinnal iszod a teádat, de percekkel később nekiugrasz egy cukros péksütinek.

Mi a megoldás?

A fogyasztók – úgy tűnik –  óvakodni kezdtek az ilyen jellegű édesítőktől, és a steviához hasonló természetesebb anyagok felé fordultak. Az USA-ban  az utóbbi időben a stevia forgalma tizenkét százalékkal nőtt, míg az aszpartámé nyolc, a szachariné pedig hat százalékkal csökkent, nálunk is hasonló trendek figyelhetők meg.

Viszont el kell, hogy keserítsünk. A stevia sem olyan tuti, mint elsőre tűnt. Egyre több olyan kutatás jelenik meg, ahol a hozzá tartozó egészségügyi kockázatokról írnak, szóval ezzel sem biztos, hogy jól jársz.

Ha minket kérdezel, csökkentsd a cukor- és műcukorfogyasztásodat is. Ha édes ízre vágysz, keresd a természetes formában előforduló cukrokat, és várj, míg kijön valami megkérdőjelezhetetlenül egészséges és kalóriaszegény cukorpótló.
(Forrás: divany.hu)

Top Folsav-készítmények:

Vitabay Folsav 1000 mcg 240 db vegán tabletta

Különösen várandós édesanyáknak fontos, mert a terhesség korai szakaszában a fejlődő embrió gerincét, a velőcsövet lezáró folyamat csak folsav jelenlétében megy végbe hibátlanul. Ezért a terhességre készülő nőknek, állapotos kismamáknak mindenképpen ajánlott a folsav pótlása!

Vitamineule Folsav 100% -os elégedettség garancia - 90 db Vegán, kis kapszula

800 μg folsav kapszulánként – tiszta nyersanyagminőség. 
Mesterséges adalékanyagok nélkül – mikrokristályos cellulóz és magnézium-sztearát nélkül – hozzáadott ízek, festékek és nanoanyagok nélkül, valamint allergiás, laktózmentes és gluténmentes.

Folsav 800 μg - 250 tabletta - vízben oldódó B9-vitamin (folsav)

A Fairvital folsav-tablettái laktózmentesek, fruktózmentesek, gluténmentesek és vegánok. Zselatinmentes, élesztőmentesek, mentesítő szerektől mentesek, mint például zsírsavak magnézium-sói (magnézium-sztearát), ízesítőszerek, tartósítószerek, peszticidek, fungicidek, műtrágyák, festékek és stabilizátorok, valamint GMO-mentes összetevők (GMO-mentes). Nincsenek allergének.