Mégsem egészséges a kókuszolaj? Sokkoló információk derültek ki róla.

 

Zsír, olivaolaj, étolaj – mindhárom zsiradéknak megvolt a maga tündöklése és bukása, ezeknek a sorába állt be pár éve a kókuszolaj is. A superfoodnak kikiáltott cuccra mindenki rárepült, az akkori vélemények szerint mindenre IS jó volt, ami nélkül egészséges fogás egyszerűen nem készülhetett: nem hizlal, nem teszi tönkre a szívet és diétázók is nyugodtan fogyaszthatják.

Egészségesnek hittük, de talán mégsem az

Az évek során a hozzáállás elég sokat változott, de nem a jó irányba – tavaly a kutatók már azt is kijelentették, hogy a kókuszolajjal főzésnél még a vaj is jobb választás lehet a szívünk szempontjából. Amit viszont most állít a Harvard professzora, még ezen is túltesz.

Méregnek nevezte a kókuszolajat a professzor.

„Színtiszta méreg”

 

Dr. Karin Michaels a Freiburgi Egyetemen tartott beszédében súlyos jelzőkkel bírálta a kókuszolajat.

„Színtiszta méreg” – jelentette ki a professzor, akinek az előadását már többszázezren néztek meg, elég vegyes reakciókkal. „Az egyik legrosszabb étel, amit választani lehet.”

 

És hogy mire alapozza Dr. Michaels az elméletét? Szerinte a kókuszolajban található telített zsírsavak a hibásak, amik megemelik a vérben található rossz koleszterin szintjét, ez pedig hosszútávon szívelégtelenséghez vezethet. Michaels elsősorban a hal- és növényi eredetű olajok használatát preferálja, de még a vajat és az állati zsiradékokat is előrébb sorolja a kókuszolajnál. Csak összehasonlításképp: amíg a kókuszolajnak 80 százaléka telített zsírsavakból áll, addig a vajnál ez az érték „mindössze” 60 százalék.

De mit mond erről a többi szakértő?

Lehet fogyasztani, de…

 

Bár az tény, hogy az utóbbi időben sikerült túlzásba esni a kókuszolaj superfood-jellegével, a dietetikus óvva int attól, hogy bármilyen ételt méregnek nevezzünk.

 

„Olyan, hogy „rossz” vagy „jó” étel egyszerűen nem létezik. Azzal, hogy bizonyos táplálékokat méregnek nevezünk, csak azt érjük el, hogy az emberek rettegni kezdenek tőle.” – nyilatkozta Lilly Soutter az Independentnek. Szerinte nem kell egyből tűzre vetni a kókuszolajat, ami még maradt otthon, mindössze oda kell figyelni a mértékre – ez a nőknél napi 20 gramm, a férfiaknál pedig 30 gramm telített zsírsav-bevitelt jelent.

Top E-vitamin készítmények:

Vitamin E 400 I.E. IU - 365 napos Softgel Kapsula

Az E-vitamin zsíroldható vitamin, erőteljes természetes antioxidáns, és gyakran használják az öregedésgátló termékekkel és krémekkel együtt.

Előnyök:
-Pro softgel kapszula 400 I.E. / NE E vitamin
-365 napos alkalmazás, naponta csak 1 softgel kapszula
-High biohasznosulás (felszívódás a szervezetben) 
– Természetes antioxidáns, szabadgyök elleni védelem

Puritan's Pride Vitamin E-1000 IU-100 Softgels

Az E-vitamin-csoport fő összetevője az alfa- ill. gamma-tokoferol. Az E-vitamin többféleképpen segíti a sejtregenerálódást.

Antioxidánsként segít eltüntetni az oxigénfelhasználásból eredő melléktermékeket, amelyek gátolják a regenerálódást.

E-vitamin 600 DEPOT - D-alfa tokoferol magas dózban - 300 I.E. naponta - 100 dv vegán Softgel

  • Az E-vitamin segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressztől.
  • Vegán, tiszta szójaolajból készült
  • Depot hatás
  • V-gél kapszula héj: A kapszula héja tiszta növényi alapú zselatinból (algákból) készül, így 100% vegán.