A-vitamin

Szerző: | 2018.05.19. | #PREVENCIÓ | 0 hozzászólás

Retinol

 

A retinában található
Alkohol jellegű

Történeti áttekintés

I.e. 1600 táján az ókori Egyiptomban a szürkületi vakságot (farkasvakság) nílusi halak
májával gyógyították a papok.

Az ókori orvosok (Dioskurides Galanus, Oreibasus, Aetius, a görög Celsius,
az arab Ali ben Isa) a farkasvakság gyógyítására különböző állatok máját javasolják.

1904. Mori (Japán) beszámol arról, hogy a megelőző években Japán belső, szárazföldi területein több ezer rosszul táplált kisgyereket sújtott a hikan-kórnak nevezett súlyos szembetegség, mely számos áldozatot is követelt.

A tünetek között először a kötőhártya kiszáradása, majd farkasvakság, végül teljes
vakság jelentkezik. Gyógyításuk halmájolajjal, angolnazsírral és csirkemájjal lehetséges.

1906. Hopkins (Cambridge)
Megállapítja, hogy patkányokat tejfehérjéből, szénhid
rátból, zsírból és sóból álló keverékkel etetve az állatok növekedése lelassul. Az étrendet friss tejjel kiegészítve az állatok növekedése normális lesz.

1912. Hopkins
Javasolja, hogy a táplálék azon komponenseit, melyek a szénhidrá
tok, zsírok, fehérjék és sók mellett a táplálkozáshoz elengedhetetlenül szükségesek, „járulékos komponensek”-nek nevezzék.

1913. McCollum és Davis (New Haven, USA, Yale Egyetem).
Éterrel extrahált 
táplálékkal etetett fiatal patkányok növekedése megáll, sőt az állatoknál kötőszövet-gyulladás, szemszárazság (xerophtalmia) és farkasvakság (hemeralopia) is
megfigyelhető. A szembetegségek tünetei halmájolaj etetésével megszüntethetők.
A tej, tojássárgája, vaj (Osborn és Mendel, 1913) szintén igen hatásos, míg egyes növényi olajok (mandulaolaj) és a sertészsír kevésbé hatékony.

A zsírokban és olajokban egy létfontosságú növekedési faktor van, melyet 1915-ben McCollum zsíroldékony ’A’ faktornak nevez el.

1920-ban Drummond
javaslatára ez az ’A’ faktor az A-vitamin nevet kapja a Casi
mir Funk által 1912-ben alkotott ’vita amine’ fantázianév alapján.

Az 1920-as évektől a kutatók között már általánosan elterjedt az a vélemény, hogy a helytelen és hiányos táplálkozás következtében kialakuló A-vitamin-hiány a fejlődés/növekedés lassulásához, majd leállásához, valamint súlyos szembetegség
kialakulásához vezet.

Ez utóbbi neve: xerophtalmia. Ez az oka, hogy az A-vitamint antixeroptalmia-faktorként is említik.

Green és Mellanby (1928) megállapítja, hogy A-vitamin hiányában csökken az ember fertőzésekkel szembeni ellenálló-képessége.

A humán orvosi gyakorlatban csak az 1940-es évektől kezdődően válik elfogadottá az a nézet, hogy A-vitamin hiányában az ektodermából fejlődött részek károsodhatnak.

Ha a beteg étrendje megfelelő mennyiségben kiegészül bizonyos zsírnemű ételekkel (tej, vaj, tojás, halzsír, különböző olajok), a tünetek megszüntethetők, ill. visszafordíthatók (repalábilisek).

A betegséget a vitamin hiánya okozza: hiánybetegség!

1919. Steenbock (Wisconsin, USA).

A sárgarépából éterrel kivont vörös színű karotin az ’A’ faktorhoz hasonló élettani hatású. Úgy gondolja, hogy a hatást nem a karotin, hanem a mellette szennyezőként jelenlévő ’A’ faktor okozza.

1920. Osborn és Mendel.
Egyes zöld növények pigmentanyagai viszonylag magas 
A-vitamin-aktivitást mutatnak. Szerteágazó kutatások indulnak a növényekből korábban már előállított karotin és karotinoid-származékok hatékonyságának vizsgálatára.

1920. Kutatások az állati eredetű A-vitamin és a növényi eredetű pigmentek (karotinoidok) kinyerésére és azonosítására. Az A-vitaminhoz és a karotinhoz kapcsolódó kutatások a továbbiakban összefonódnak, számos félreértéssel, részeredménnyel és ellentmondással.

Az izolálási kísérletek főképp tengeri halak – elsősorban tonhal – májából és vajból történtek.

1922. Takahashi (Japán).
Tonhal májából előállított, igen hatékonyan alkalmazható 
koncentrátumát tiszta A-vitaminnak tartja, és BIOSTERIN-nek nevezi el. Megállapítja telítetlen alkohol jellegét, összegképletét (C 27 H 24 O 2 ) viszont helytelenül adja meg.

 Megállapítják, hogy a halmájolaj oxigén jelenlétében végzett 100 °C feletti hevítésével elveszti vitaminhatását. Ugyanakkor hatásos marad az angolkórral szemben → McCollum (1922): a halmájolajban D-vitamin is van.

Mivel a legaktívabb vitaminhordozó anyagok színesek (vaj, tojássárgája, halolaj, kukorica, paradicsom, barack), a sárga színű karotint számos kutató helytelenül A-vitaminként azonosította.

1930. A karotinoidok felfedezése már a XIX. században elkezdődött, de jelentőségük csak az A-vitaminhoz kapcsolódó kutatások révén nőtt meg. Szerkezetük azonosítása és szintézisük kidolgozása az 1930–40-es években folyó kitartó munkák eredménye.

A karotint 1831-ben Wackenroder különítette el sárgarépából, és nevezte el annak latin neve (Daucus carota) alapján.

Az őszi lomb sárga színét adó xantofill (lutein) nevű pigmentet először Berzelius állította elő kristályos formában 1837-ben.

A likopint, a paradicsom (Lycopersicum exculentum) piros színanyagát elsőként Hartsen kristályosította ki 1873-ban.

Willstätter meghatározza előbb a karotin (1907), majd a likopin és a xantofil helyes összegképletét (1914); részben e munkákért 1915-ben Nobel-díjat kapott.

karotin: C 40 H 56
likopin: C 40 H 56
xantofill: C 40 H 56 O 2

1928. Karrer és mtsai (Zürich). Tiszta, kristályos karotint használva bizonyítja Steenbock állítását, hogy a karotinnak A-vitamin-hatása van.

1929. Karrer és mtsai (Zürich).
Kukoricából (Zea mays) zeaxantint különít el, és 
vizsgálja vitaminhatását.

1929-30. Euler és mtsai.
A karotin és származékai tulajdonképpen A-provitaminok 
(Moore), melyek a szervezetben alakulnak át vitaminná (Drummond és mtsai).

1930. Karrer és mtsai (Zürich)
Vizsgálja a likopin vitaminhatását. Megállapítja a likopin szerkezeti képletét, felismerve, hogy 8 izoprén-egységből épül fel.

1931. Kuhn.
Bebizonyítja, hogy a tojássárgája színanyaga azonos a sárga ibolya (Viola 
lutea) színanyagával: mindkettő luteint tartalmaz.

1931-1933. Karrer és mtsai (Zürich).
Az A-vitamin izolálása viszonylag tiszta – de 
nem kristályos – formában csukamájolajból.

1931. Kuhn.
Kimutatja, hogy a karotin nem egységes, hanem 3 vegyület keveréke. A 
Cvet által 1903-ban felfedezett kromatográfiás módszer bevezetésével és továbbfejlesztésével 1931 és 1933 között sikerül elkülönítenie az a-, b- és g-karotint. Megállapítja, hogy a b-karotin vitaminhatása kétszer akkora, mint az a-karotiné vagy a g-karotiné.

1931. Karrer.
Katalitikus hidrogénezési és oxidatív lebontási reakciókból következ
tet a b-karotin poliizoprén-vázas szerkezetére.

1933. Karrer és mtsai
Meghatározzák az A-vitamin szerkezeti képletét. Megállapítják, hogy az A-vitamin a szervezetben a b-karotin kettéhasadásával alakul ki.

1937. Kuhn és Morris.
Az A-vitamin szintézise b-jonon kiindulási anyagból.

1937. Heilbron.
Az édesvízi halak májából készül kivonat is rendelkezik A-vita
min-aktivitással, de a tengeri halak májkivonatához képest kevésbé hatékony.

Az A2 -vitamin

1952. jones.
Az A 2 -vitamin a 3,4-dehydro retinolnak felel meg.

1938-1939. Wald.
A békaszemben egy sárga színű karotinoid található. A retinénnek 
elnevezett vegyület később retinalnak bizonyult.

1947. Arens, Isler és mtsai.
A-vitamin-szintézisek az ipari méretű gyártáshoz (gyógyszeripar) Cawley és mtsai.

1950. Karrer és Eugster.
A b-karotin szerkezetigazoló szintézise.

1952-1957. Wald és Hubbard.
Az A-vitamin (retinol) szerepének felderítése a látás 
mechanizmusában.

1967. Blomstrand és Werner.
Igazolják, hogy a b-karotin a C 15 = C 15’ kettőskötés 
között hasad retinollá.

1972. Olson.
A karotin-15, 15’-dioxigenáz specifikus a b-karotin hasítására.

1989. Vogt.
A duplaszárnyú lepkék szemében felfedezi az A 3 -vitamint (3-hidroxi-re
tinol), melyet aztán különböző légyfajták és ún. héjas állatok szemében is kimutatnak.

1937. Paul Karrer:
kémiai Nobel-díj „a karotinoidok és flavinok, az A- és B 2 -vitamin 
kutatásaiért” 

1938. Richard Kuhn:
kémiai Nobel-díj „a karotinoidok és vitaminok kutatásáért”

1967. Georg Wald:
orvosi és biológiai Nobel-díj „a látás elsődleges retinális vegyi és 
élettani folyamatainak vizsgálataiért”

Kémiai szerkezet, lehetséges átalakulások

Az A-vitamin izoprén-egységeket és b -jonon-gyűrűt tartalmazó, többszörösen telítetlen, konjugált szerkezetű, egyértékű alkohol.

Kémiai összetétel szempontjából kétféle A-vitamint ismerünk: az A 1 -vitamin (retinol, C 20 H 29 -OH) tengeri halak májában és szemében található, az A 2 -vitamin (dehidro-retinol, C 20 H 27 -OH) viszont az édesvízi halakban fordul elő. Érdemes megemlíteni, hogy a tengeri és édesvízi halak között átmenetet képező Eurythalin halfaj szeme mind az A 1 -, mind az A 2 -vitamint tartalmazza.

Az A 2 -vitamin humán élettani hatása kisebb, csak mintegy 30–40% az A 1 -vitaminéhoz képest. Az 1990-es években felfedezték, hogy egyes lepkefajok és héjas állatok szemének látási mechanizmusában 3-hidroxi-retinol (lásd alább) működik, melyet A 3 -vitaminnak neveztek el.

 Tulajdonságok

Az A-vitaminok zsírban oldódó, induktív vitaminok. Szerkezetüket tekintve 20 szén-
atomos telítetlen alkoholok, melyek molekulájában egy b -jonon gyűrűhöz két izoprén
egységből álló telítetlen oldallánc kapcsolódik. Valamennyi kettőskötés konfiguráció-
ja transz. (A kevésbé stabil cisz-változat a látás molekuláris folyamatában fordul elő.)

A konjugált kettőskötések miatt az A-vitaminok kémiai behatásokra, oxidációra,
redukcióra (hidrogénezés), napfényre, UV-fényre érzékenyek. Viszonylag könnyen
észteresednek. Szobahőmérsékleten kristályos állapotúak, olvadáspontjuk 63-64°C.
Savas közegben izomerizálódnak és elvesztik aktivitásukat; a lúgos közeget ellenben
jól bírják.

Mindkét forma a szervezetben biológialag aktív, a retinal a látás mechanizmusában
játszik szerepet, a retinsav pedig a növekedésre és az immunrendszerre hat.
Az élő szervezetekben az A-vitamin gyakran észter-formában van jelen; általában
hosszú láncú zsírsavakkal, leggyakrabban palmitinsavval észteresedik. Az észter-for-
mák biokémiai hatása jobb, mint az alkohol-formáé. További praktikus szempont,
hogy az észter-alak halmazállapota olajos folyadék, ami pl. injekcióban való adagolást,
kényelmesebb felhasználást tesz lehetővé.

Mire jó a K2 vitamin?

A K2-vitamin, más néven menakinon, egy zsírban oldódó vitamin, amelyet a testünkben termelődik, valamint a táplálékkal is bevihetjük. Az alábbiakban összefoglalom a K2-vitaminnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: Szerepe és funkciója: A K2-vitamin fontos szerepet...

Így ismerhető fel a magnéziumhiány!

A magnéziumhiány korai tünetei lehetnek émelygés és hányás, étvágytalanság, fáradtság és gyengeség. Bár sok ember nem kap elegendő magnéziumot, a magnéziumhiány ritka jelenség, és a tünetek rendszerint egy mögöttes egészségi problémát takarnak. Ebben a cikkben...

Így cselezd ki a 9 „hizlaló” hormont

Melyek azok a hormonok, melyek képesek súlygyarapodást okozni, és  hogyan tudod őket kordában tartani? Mutatjuk! 1. Pajzsmirigy hormon A pajzsmirigy a nyak alsó részén található. Ez állítja elő a T3 és T4 hormonokat, valamint a kalcitonint, ami az anyagcsere...

10 étel, amiről nem is gondolnád, hogy árthat

Gyulladást növelő ételek: van, amelyikről azt gondolod, hogy egészséges, pedig csak ront a helyzeteden. Azt már szinte mindenki tudja, hogy a cukor és a finomított szénhidrátok nincsenek jó hatással az egészségre, hiszen amellett, hogy hizlalnak, magas vérnyomást,...

Omega-3 zsírsavak mióma ellen

A mióma okai és a mióma gyógyításának természetes módjai után kutatva kiderült, hogy az Omega-3 esszenciális zsírsavak nélkülözhetetlenek a női szervezet kiegyensúlyozott működése, a hormonális egyensúly és a  jóindulatú daganatok megelőzése szempontjából. A mióma...

Olcsó szuperélelmiszer, és te is ismered – mi az?

Mi jut eszedbe először, ha a „szuperélelmiszerre” gondolsz? Sosem látott egzotikus gyümölcsök, mint az acai bogyó vagy a durian? Netán ezek préselt levei és mindenféle magok keveréke? Vagy a búzafű, a chlorella, az italokba keverhető különféle zöld porok, a...

Ezek az A-vitaminhiány és túladagolás tünetei

Az A-vitamin a szervezetben képes felhalmozódni, ezért túladagolható. Az A-vitamin zsírban oldódó vegyület, amelyet retinolként is ismerhetünk. Bevihető élelmiszerekkel is, de az emberi szervezet is képes előállítani a megfelelő előanyagok bevitelével. Előanyagai az...

Szereted a mandulát? Kiderült, hogy kitűnő béljavító!

Egy, az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban nemrég megjelent tanulmány kutatói 87 egészséges felnőttet toboroztak, akik már eleve kevesebbet ettek az ajánlott élelmi rostmennyiségnél, és akik tipikusan egészségtelen nassolnivalókat (pl. csokoládét,...

Egyre több a vitamin – vagy ez csak marketing?

Úgy tűnik, gombamód szaporodnak a vitaminok manapság, mintha ezerféle lenne belőlük, újabb és újabb izgalmas nevek bukkannak fel. Valójában ugyanazt a 13-féle vitamint cifrázzák a marketingesek. Azt is eláruljuk, melyik mit takar. tiamin, aneurin = B 1 -vitamin...

Így lehetsz szimbiózisban a baktériumokkal

A probiotikumok olyan hasznos baktériumok, amelyek megfelelő mennyiségben segítik a bélflóra egyensúlyának fenntartását, javítják az emésztőrendszer működését, kedvező hatással vannak az anyagcserefolyamatokra és a tápanyagok felszívódására. A probiotikus készítmények...

Antioxidáns imádat: daganatos betegek csak óvatosan!

Az antioxidánsok szükségességéről ódákat zengenek mindenhol. Kutatók megvizsgálták a túl sok antioxidáns és a rák kapcsolatát - érdekes eredményre jutottak. A táplálkozási irányelvekben szinte mindig kiemelik, hogy az étrend összeállítása során ügyelni kell arra, hogy...

Baj van a memóriával? B12-vitamin-hiány is lehet az oka!

Kutatások szerint a gondolkodási- és memóriazavarok a B12-vitamin hiányának jelei lehetnek, derül ki a tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog oldaláról. Egy 2007-es tanulmányban kiderült, hogy a B12-vitamin-hiányban szenvedő emberek nehezen tanulnak meg szavakat és...

Vitaminok, tápanyagok: ezek állíthatók róluk

Az étrend-kiegészítő gyártóknak és forgalmazóknak nem csak a termékek kiemelkedő hatására és egyedülálló összetételére kell figyelniük, hanem azokra a jogszabályokra is, amelyek kimondják, hogy egyes összetevőkről mit lehet és mit nem lehet állítani. Ebben a cikkben...

Ilyen hiánybetegségekkel járhatnak az egyes diéták

Először is kezdjük azzal, hogy tisztázzuk, milyen diéták léteznek, mit jelent követni azokat az étkezésünkben, illetve mit képesek adni nekünk, és mit vonnak egyúttal el a szervezetünktől. Mikor diétázunk? A diéta bármilyen szabályok szerint megszabott étkezési...

Egyetlen vitaminnal megduplázható a fogyás

Számos vitamint és ásványi anyagot hoztak már összefüggésbe a fogyással. A magas D-vitamin-szint azonban a legtöbbször ott szerepel azokon a vitaminos listákon, amelyek segítik a súlyvesztést. Azok az emberek, akiknek a szervezetében magasabb a D-vitamin szintje,...

Véletlenül jöttek rá a fogyás titkára

Egy új kutatás szerint a több alvás segít abban, hogy az ember csökkentse a napi kalóriabevitelét és fogyjon, írja az infostart.hu egy friss kutatás eredményeire támaszkodva.  "Plusz egy órányi éjszakai alvással mintegy 270 kalóriától szabadulhatunk meg" - állítják a...

Egészséges bélflórával megelőzhető az elhízás

Egy új tanulmány során kimutatták, hogy a béltraktusban élő mikroorganizmusok hozzájárulhatnak többek között a testalkat kialakulásához, a mikrobiom egyensúlyának felborulásával pedig obezitás jelentkezhet. Orvoskutatók rábukkantak egy molekulára, amelyről...

Autoimmun betegségek: megelőzhető, ha ezeket szedi

Egy friss tanulmány szerint kisebb eséllyel alakulnak ki autoimmun betegségek, ha ezekkel egészíti ki táplálkozását. Nemrég kutatók vizsgálták a D-vitamin és az Omega-3 halolaj-kiegészítés és az autoimmun betegségek kialakulása közötti kapcsolatot, és összefüggést...

D-vitamin covid ellen: ez az eddigi legerősebb bizonyíték

Új kutatás bizonyítja, hogy egy teljesen hétköznapi vitamin is segíthet a koronavírus ellen. A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány - jelentette a The Times of...

Covid és D-vitamin: miben segít, és miben nem?

A D-vitamin segít a fertőzötteknek, mert hatékonyan erősíti az immunrendszert a légzőrendszert megtámadó vírusos kórokozók elleni küzdelemben – állítják a kutatók. Szoros összefüggést mutatott ki egy új izraeli kutatás a D-vitamin-hiányos állapot és a súlyosabb...

A túl sok folsav növeli a rák esélyét?

A tápanyagbevitel, pontosabban a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel a test működésének legfontosabb alapköve. Ennek elbillenése olyan problémákat okozhat, amikkel senki nem szeretne szembesülni - ilyen a mellrák is, mely sajnos hazánkban is minden 8. nőt érint élete...

Antivitaminok: ezek a vitaminok legfőbb ellenségei!

Mit nevezünk antivitaminoknak?  Azokat az anyagokat, amelyek hozzájárulhatnak a különböző táplálkozási hiánybetegségek kialakulásához. Szerkezetüket tekintve a vitaminokhoz hasonló vegyületek, de élettani hatásuk hiányzik; illetve versenyre kelve a vitaminokkal,...

Homoktövis: ez a csodanövény a te kertedben is megterem!

A homoktövis igazi csodanövény, nagyon jó hatással van az egészségünkre: nem véletlenül hívják a világ legértékesebb növényének. Általában nem nyersen fogyasztják, a belőle készített különféle lekvárok, aszalványok és szörpök pedig nem csupán egészségesek, hanem...

Vitamintúladagolás – tényleg van ilyen?

Igen, és épp úgy komolyan kell venni, mint a vitaminhiányt. Főképp a várandósság alatt jellemző, hogy a kismama túlbuzgóan szedi a vitaminokat, de igazából bárkivel megeshet, hogy nagyobb dózisokban szedi az étrendkiegészítőket, mint kellene, ami vitamintúladagoláshoz...

D-vitamin: újabb nagyszerű hatásra bukkantak

Úgy fest, hogy a D-vitamin rendszeres bevitele mellett az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata az idő előrehaladtával folyamatosan csökken. A tudományos élet szereplői, illetve az orvosok eddig is jó véleménnyel voltak a D-vitaminról, melyről az is elterjedt,...

Folsav, a félreismert vitamin

Folsav helyett a B9-vitamin eredeti formáját, folátot szedjünk, vashiány esetén pedig jobb, ha megerősítjük a gyomrunkat, hogy az állati fehérjékben lévő vastartalom felszívódhasson – mondta a Népszavának Bocsi Viktória életmód tanácsadó. Folsav helyett folát A...

9 hatékony anyagcsere gyorsító étel

Az anyagcsere alul-működése kellemetlen következményekkel jár, mint a hízás, rossz közérzet, rendszertelen székelés, puffadt, telített has érzése. Ismerd meg a legjobb anyacsere serkentő élelmiszereket, amelyeket ezentúl érdemes minél gyakrabban fogyasztanod! 1....

Kimchi az emésztésért és a fogyásért!

Kimcsi Hozzávalók: 1 kínai káposzta 3 gerezd fokhagyma, apróra vágva 2 és ½ centiméteres nagyságú gyömbér, reszelve 2 evőkanál csilipaszta 2 evőkanál halszósz 1 evőkanál cukor 3 evőkanál rizsecet 8 retek, durván reszelve 2 sárgarépa, vékonyra vágva 4 újhagyma, apróra...

Ezekről a fogyást segítő vitaminokról tudnod kell!

A fogyókúra során különösen fontos odafigyelni, hogy megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot juttass a szervezetedbe, hiszen a lecsökkentett táplálékbevitel miatt nagy eséllyel a tápanyagigényedet nem elégíted ki. Vitaminok, ha fogyókúrázol A vitaminok a...

10 probléma, amit vitaminhiány okoz

Egyaránt előfordulhatnak idegi, bőr- és látásproblémák, immunrendszeri problémák - ám ezeket nem érdemes megvárni. Mi van akkor, ha már tapasztalunk gondokat, mit (v)együnk rá? A B-vitaminhiányok általában valamilyen idegrendszeri problémát, esetleg bőrproblémát, az...

Kiderült, mennyire véd a covidtól a CBD

A szakemberek szerint a korai kutatások arra utalnak, hogy a népszerű, marihuánából származó, nem pszichoaktív vegyület segíthet a Covid-19 megelőzésében vagy kezelésében, azonban ezek bizonyítása még további vizsgálatokat igényel - írja az EgészségKalauz a Reuters...

Egészséges a böjt?

A böjt a világ legnagyobb részén régi hagyomány. A korábbi böjt az emberek kulturális és vallási meggyőződésének része volt. Az utóbbi időben azonban a böjt népszerű étkezési trenddé vált. Bárki böjtölhet a fogyás és az étrend szabályozása céljából. Hogy ez az...

Hagymát hagymával: a kézenfekvő prebiotikum!

Mindnyájan tudjuk, hogy a probiotikumot etetnünk kell még pedig prebiotikummal! A magyar háziasszonyok, hála Istennek, bőven használnak hagymát, ami egy szuper prebiotikum a konyhában. Ezért jár nekik egy piros pont, de már most mondom, hogy további 6 pirosat kapnak,...

Ezek a vitaminok erősítik egymás hatását

Ha már egyszer vitaminokat, nyomelemeket vagy ásványi anyagokat szedünk, akkor érdemes azokat olyan formában alkalmazni, hogy minél jobban hasznosuljanak a szervezetben. Nagy számban találhatók a vitamin- és nyomelem kínálatban két-három, jól megválogatott...

Uborkadiéta a plusz kilók ellen!

Az uborka az egyik leg­jobb fo­gyó­kú­rás ele­del. Ha ubor­ka­di­é­tába kez­desz, finom éte­lek se­gít­sé­gé­vel ad­hatsz le egy hét alatt akár három kilót. Az egyhetes uborkadiéta napjait is kezdd bőséges reggelivel. Kezdd a napot egy tényér uborkasalátával és két...

így készíts tinktúrát otthon

Mi a különbség a tinktúra és a kivonat között? Hogyan is kell elkészíteni ezeket?  Pontosan meddig kell állni hagyni? Hogyan kell szűrni? Ezekre kapsz most választ! Minden tinktúra kivonat, de nem minden kivonat tinktúra   A különbség a kettő között a következő:...

Tényleg erősíthető az immunrendszer?

Immunrendszerünk kulcsfontosságú szerepet tölt be egészségünk megőrzésében, hiszen a többi között megvéd bennünket számos fertőzéstől. Csábító tehát a lehetőség, hogy valamilyen módon erősítsük a működését, de vajon tényleg létezik erre hatékony módszer?...

Ideális étrend – van egyáltalán ilyen?

A több hónapos bezártság után végre egyre több helyre tudunk kimozdulni, ezzel együtt pedig sokunkban felmerül az életmódváltás igénye is. Bár mindenhol folyamatosan azt halljuk, hogy törekedjünk az „ideális tápanyagbevitelre”, ennek meghatározása nem is annyira...

Töltsd fel a vitaminraktáradat szamócával!

Mutatunk 10 okot, miért érdemes kihasználni a végre eljövő szamócaszezont, és feltölteni vitaminraktárunkat. 1. Javítja a szívműködést Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, javítja a vér áramlását, magas...

Crohn betegség és Crohn-diéta – mintaétrenddel

A betegség az elnevezését Burrill Bernard Crohn amerikai gasztroenterológusról kapta, Ő volt, aki elsőként lejegyezte ezt a tünetegyüttest. A Crohn betegség a bélfal valamennyi rétegére kiterjedő krónikus gyulladás.Leggyakrabban a vékonybél legutolsó szakaszát...

Dédszüleink öröksége: így gyógyítottak a régiek

A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a kertjéből gyógyult, de a városiak is használták ezeket a gyógymódokat. Fő táplálékuk volt telente a bab, krumpli,...

Vírus vs. baktérium – Mi a legfontosabb különbség?

Animációs kisfilmet készített a Semmelweis Egyetem a vírusok és baktériumok közötti legfontosabb különbségekről.  A KliniKaland-sorozat harmadik, Vírus vs. baktérium című kisfilmjében bemutatják e két kórokozót, azt, hogyan működnek a vírusok, és miért felelnek az...

Karantén body? Táplálkozási tippek az egész családnak

A karantén, a bezártság, az iskola nélküli napok nagyban megváltoztatták a családok mindennapjait: mozgásszegényebb életmód, felboruló étkezési szokások. A napi feladatok mellett sokkal nehezebb odafigyelni a helyes táplálkozásra. Idő szűkében gyakrabban keressük a...

Tévhitek a margarinokról: itt az új EU-szabályozás!

Öregíti a bőrt és ártalmas a szívre a margarin, mert hidrogénezéssel készül és tele van transzzsírsavakkal? Vagy valójában nem is élelmiszer, hanem műanyag, hiszen csupán egyetlen molekula választja el a plasztiktól? Bár Magyarországon közkedvelt élelmiszernek...

Szolgálatunkba állítani a bélbaktériumokat

Még ma is sokat idézzük a híres francia gasztronómus, Brillat-Savarin 1826-ban papírra vetett gondolatát: „Mondd meg, hogy mit eszel, s megmondom, hogy ki vagy”. Kétszáz évvel később úttörőnek kutatások felfedezik, hogy az elfogyasztott táplálék nem csupán...

Koronavírus és cukorbetegség: így csökkenthető a kockázat

Aki nem teljesen egészséges, nagyobb eséllyel kerül a súlyos beteg Covid-19-páciensek közé. Diabétesz esetén is ez a helyzet: kétszer több cukorbeteg hal meg koronavírus miatt, mint a betegséggel nem küzdő ember. Hogyan csökkenthető a kockázat? Egyre több embert érint...

Működik vagy sem? 9 fogyókúrás módszer nagyító alatt

Fogyni szeretnél, hogy jobban nézz ki? Szeretnél egészségesebb lenni? Vajon mi működik a sok módszer közül, melyik diéta visz közelebb a célodhoz? Bemutatunk 9 diéta-típust, leírjuk, mekkora eséllyel vihetők sikerre, mik az előnyeik, mik a veszélyeik! 1. Monodiéták...

16:8 diéta – bármi ehető, ételkorlátozás nélkül

A szakaszos böjtölés új formája könnyen betartható és valóban működik! Tanulmányokkal bizonyított, hogy nem csak a testsúlyt csökkenti, de a magas vérnyomást is. Egyre több ember kezd hosszabb-rövidebb időkre böjtbe kezdeni a gyors, hatékony fogyás érdekében. Ha a...

A kvantumpontok saját periódusos táblát kaphatnak

Egyre több mesterséges elemet fedeznek fel a tudósok, melyek nem férnek be a hagyományos keretek közé. Most jeruzsálemi kutatók jóvoltából saját rendszert kaphatnak. Dmitrij Mengyelejev pont százötven évvel ezelőtt álmodta meg a periódusos táblát. Nem átvitt...

MI AZ OKA ANNAK, HA A CBD NEM MűKÖDIK valakinél?

A CBD nem fogja megoldani az összes problémánkat. Noha sok cég szeretné, ha másképp hinnénk, ez az igazság. A CBD nem csodaszer. Nem csodatevő termék, mégis érdemes esélyt adni neki. Mutatjuk, mi az oka, ha mégsem működik. Emberek milliói kezdtek már el valamilyen...

Kiábrándító: nem használ a D-vitamin a koronavírus ellen?

Elterjedt vélekedés, hogy a D-vitaminnal való ellátottság ellenállóbbá teszi a szervezetet a vírussal szemben, ehhez képest a brit The Guardian által bemutatott két tanulmány közül: az egyik több százezres, főleg fehér emberekből álló adatbázisból kiválasztotta...

polifenolok és antioxidánsok – ugyanaz?

Sokszor ugyanazon hatóanyagokat nevezzük polifenoloknak és antioxidánsoknak. Mi a különbség, mi a hasonló a kettőben? Mi a polifenol? A polifenolok növényekben megtalálható hatóanyagok egy nagy halmaza, amelyben számos alcsoportot különítünk el. Polifenolok például a...

Milyen gyakran étkezzünk?

Sok ellentmondásos vélemény szól arról, hogy milyen gyakran kell étkezni. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a kis mennyiségű, de gyakori étkezés a nap folyamán a legegészségesebb gyakorlat. Egy másik gondolati iskola szerint a ritkábban fogyasztott nagyobb mennyiségek...

Ezeket érdemes tudni a CBD olajról

Az elmúlt időszakban minden korábbinál többet hallani a CBD olajról és annak szervezetre gyakorolt hatásáról. A bio boltokban és webáruházakban ma már többféle CBD termék közül is válogathatnak az érdeklődők. Az étrend-kiegészítő szerepét betöltő készítmény...

Táplálkozás és egészség – Miért legyünk tudatosak?

A megfelelő táplálkozás az egészséges életmód elválaszthatatlan része. Testmozgással kombinálva a kiegyensúlyozott étrend segít az optimális testsúly elérésében és megtartásában, csökkenti a krónikus betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, és...

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Mindannyian tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás nemcsak alakunk, de egészségünk záloga is. Törekedjünk hát arra, hogy változatos, mégis egyszerű ételeket készítsünk, amelyek fehérje- vagy vitamintartalmát adott esetben táplálékkiegészítők hozzáadásával is...

Így erősítsük az immunrendszerünket otthon

Bakk Brigitta, az Upfield dietetikusa most megosztott néhány praktikus tippet azzal kapcsolatban, hogy a táplálkozás révén miként erősíthetjük az immunrendszerünket, és milyen hétköznapi szokások segíthetnek még az egészségünk megőrzésében.   Napfény nincs, de a...

IR: évtizedekig lappanghat

Az inzulinrezisztencia a cukorbetegség egyik katalizátorának tartott állapota, a genetikai örökségnek megfelelően súlyos és nem is mindig egyértelmű tüneteket okozhat. Az inzulinrezisztencia és a következményeként kialakuló hiperinzulinémia a definíciója szerint...

Ez a kapcsolat a Covid-19 és a D-vitamin között

Az olyan populációkban, ahol alacsonyabb a D-vitamin szint, általánosságban magasabb a halálozási kockázat. A felső légúti betegségek esetében pozitív hatása van a D-vitamin pótlásának. A meghűlés, influenza és más enyhébb, a koronavírusok által is okozott felső...

A kávé világnapja: Tovább él, aki kávézIK?

Bizonyosságot nyert egy friss kutatás alapján, hogy a kávé lehet a hosszú élet titka! Lehet fogyasztani, amennyi csak jól esik. Egy megfigyelésen alapuló kutatás azt a megdöbbentő eredményt hozta, miszerint tovább élnek azok, akik rendszeres kávéfogyasztók! A kávéval...

profitkísértő hajvitaminok? Részünkről nem!

Értékeljük a vitaminokat? Igen. Utáljuk a pénzt? Nem. De vannak olyan vitaminok, amit bizony a döglött lovunknak sem adnánk, és ha egyszer benne van egy készítményben, akármennyire is biztat a forgalmazó óriási profittal, nem fogjuk tartani. Képtelenek vagyunk ugyanis...

3+1 meglepő tény a zsírokról

Minden zsír rossz? 3+1 meglepő tény, amit nem tudtunk a zsírokról Hasonlóan a tojáshoz, a margarinhoz vagy a cukorhoz, a táplálkozási ajánlásokban időről-időre a zsír válik az első számú közellenséggé. Így nem is csoda, hogy a mindennapi étkezések során elfogyasztott...

A CBD a szépségipar új kedvence

A  CBD-olaj, kannabidiol áldásos hatásait csak nemrég kezdte felfedezni a szépségipar. A kender az egyik legősibb olyan növény, amit az emberek elkezdtek hasznosítani, már az újkőkorszakban is ismerték. Kezdetben főként fonalakat, majd textilt készítettek a rostjából,...

A karcsúság természetes titka

Színe zöld, sárga, vagy éppen sötét lila, formája lehet gömbölyű, hosszúkás vagy tojásdad. Finom, édes csonthéjas gyümölcs. Igen, ez a szilva! Akár fogyni szeretnél, akár megőriznéd a karcsúságodat, megmutatjuk, melyik az a hazai gyümölcs, amely mindkét esetben segít,...

Folyton fáradt? Allergia is okozhatja!

Nem csak a sok munka vagy az időjárás miatt érezhetjük úgy, nehéz felkelni vagy "ködös" az agyunk. Egyáltalán nem ritka, hogy a szénanáthás betegek erős fáradtságérzetet, a koncentrálóképesség csökkenését is tapasztalják. Ennek leggyakoribb oka, hogy nem megfelelően...

CBD: megoldás a koronavírus tüneteire?

A világ kétségbeesetten keresi a gyógymódot a koronavírus-fertőzésre, eddig azonban nem sikerült megtalálni a világjárványt okozó vírus elleni oltást, sem a betegség ellenszerét. A tüneteket azonban sikerült néhány szerrel enyhíteni, egy friss kutatás szerint például...

Hiánybetegségek növényi étrend mellett

Akkor lehet egészséges, teljes értékű a növényi étrend, ha minden, a szervezet számára szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot tartalmaz. Leggyakrabban a B12-vitaminnal, a vassal, az omega-3 zsírsavakkal, a kalciummal, a D-vitaminnal, a cinkkel és a jóddal...

Fogyókúra gyógynövényekkel

Gyógynövények diétához, fogyáshoz a bükki füvesember ajánlásával! Ha az egészségünk, fittségünk visszaszerzése cél, érdemes megfogadni Gyuri bácsi tanácsait! Ki lehetne hitelesebb „személyi edző” Gyuri bácsinál? 90 évesen egy kiló feleslege sincs, erejét, fizikumát a...

gyümölcsaszalás gyorsan és egyszerűen

Aszalással megőrizhetők az értékes vitaminok és enzimek Az aszalás ideális módja a gyümölcsök, gombák és gyógynövények egyszerű tartósításának. Mit több, finom és egészséges. Nincs szükség hozzá sem tartósítószerre, sem cukorra, sem pedig más egyéb adalékanyagra....

Szezonális vitaminbomba: érik a cseresznye!

Azonfelül, hogy kitűnő szomjoltó és vitaminokban gazdag gyümölcs, még vértisztító és gyulladáscsökkentő hatása is számottevő. Nem is kérdés, hogy érdemes-e cseresznyét ennünk – sőt, még a szárát és a magját is felhasználhatjuk! A cseresznye már június elsejétől...

Igazolták platónt: a föld kockákból épül fel

Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezeréves feltevését: a föld kockákból épül fel. Különleges kutatásban jutott ismét szerephez a magyar leleményesség egyik szimbóluma, a Gömböc  A világegyetem és a kockák Három magyar és egy amerikai tudós bizonyította...

6 egészségkárosító anyag otthon

Élelmiszerek, csomagolóanyagok, kozmetikumok – számtalan termékben vannak olyan káros anyagok, amelyek komoly veszélyt jelentenek az egészségre. Aggasztó dolog derült ki az aszfaltról egy friss kísérlet során. Amerikai kutatók kimutatták, hogy napsugárzás hatására a...

GVH: Tilos a C-peptid termékek reklámozása

A fogyasztói károk megelőzése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal megtiltotta a C-peptid termékek reklámozását. A hatóság még májusban indított eljárást Varga Gábor cége ellen, mert azt állította, hogy a Vargapeptide kozmetikai bőrápoló spray számos – például a...

reflux tüneteket enyhítő ételek

Refluxbetegségről vagy gastrooesophagealis refluxról (GERD) akkor beszélünk, ha a nyelőcső alsó záróizma nem megfelelően zár, így a gyomor savtartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ennek egyik legfőbb tünete az égető érzés, illetve az emésztési zavarok. Bizonyos...

A vitaminhiány kialakulásának lehetséges okai

A vitaminhiány alapvetően exogén (táplálkozási) vagy endogén okokra vezethetők vissza. Ha a táplálékkal bekerülő vitaminmennyiség nem fedezi a szükségletet, elsődleges hiányról beszélünk. Meg kell azonban jegyezni, hogy egyes vitaminokat – elsősorban a B 12 - és a...

Gyógyszerek miatt is kialakulhat vitaminhiány

Elég ha utána gondolsz milyen gyógyszereket szedsz, vagy körbenézel otthon a házi patikádában, és máris rájöhetsz, milyen tápanyagoknak alacsony a szintje a szervezetedben. SZTATINOK Koenzim-Q10 Ez a vitaminszerű vegyület nélkülözhetetlen a sejtjeink...

A Gyulladás a betegségeink gyökere

Prof. Paul Clayton táplálkozás tudományok szakembere, elárulja, miért jön létre a degeneratív betegség, hogyan ismerheted meg szervezeted pontos diagnózisát? Hogyan lehetséges a gyulladás OKÁT megszüntetni? Ez utóbbira a válasz, amiről a professzor is beszél, és amit...

Tévhitek a növényi alapú táplálkozásról

3+1 dolog, amit nem tudtunk a növényi étrendről. Hiánybetegségeket okozhat a vegán vagy a vegetáriánus étkezés, és nehezen lehet bevinni a szükséges tápanyagokat? Vagy azzal, hogy lemondunk az állati eredetű élelmiszerekről vagy legalább csökkentjük a mennyiségét, már...

Honnan fogynál, comb vagy has?

Kerüld ezt az ételfélét ha zsírt akarsz égetni a hasadról: A tested különböző részein való zsírlerakódásokért a hormonjaid felelősek. Például ha inkább a hasadra hízol, akkor ez az emelkedett inzulin szinttel függ össze.   Tehát az emelkedett inzulin szintednek...

Drasztikusan csökken a C-vitamin-tartalom

Akkreditált laboratóriumi vizsgálat igazolta: Drasztikusan csökkent a zöldségek és gyümölcsök C-vitamin-tartalma!   Régóta él bennünk a gyanú, hogy a nagyüzemi növénytermesztésből származó zöldségek és gyümölcsök a beltartalom tekintetében sajnos egyre...

C-vitamin kenyérhulladékból

Amerikai tudósok glükózfaló baktériumok bevetésével kívánnak részt venni az élelmiszerpazarlás elleni harcban. Amerikai kutatók kidolgoztak egy eljárást, amellyel a kenyérhulladékból származó glükózt akár magas hozzáadott értékkel rendelkező termékké, például...

Az eper segíthet inzulinrezisztencia esetén

A Molecular Nutrition and Food Nutrition nevű folyóirat februári számának egyik tanulmánya szerint a földieper antocianinban gazdag természete miatt javíthatja az inzulinérzékenységet. Ez a felfedezés azért fontos, mert a tudomány jelenlegi állása alapján az elhúzódó...

A FÉRFI MEDDŐSÉG ÉS AZ OMEGA-3 HIÁNY

Az Illinoisi Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint az omega-3 zsírsavaknak a szív- és érbetegségek kialakulásának gátlásán kívül más egészségügyi hatása is van: javítja a férfiak nemzőképességét. „Vizsgálatainkban speciális génkezelt...

Nyers ételek az egészséges enzimekért

Tuti hallottál már az enzimekről! De tudod, hogy milyen fontosak az energiaszintünk szempontjából, hogy mire jók, és honnan jönnek?Az enzimek emésztik meg a szénhidrátokat, zsírokat és a fehérjéket! A szénhidrátok emésztése a nyál segítségével a szájban kezdődik....

3+1 dolog, amit rosszul tudtunk a pálmaolajról

Pálmaolaj-tévhitek Miközben a pálmaolaj rengeteg élelmiszerben, kozmetikumban megtalálható, az elmúlt időszakban számos tévhit és ezekből fakadó ellenérzés merült fel ezzel az összetevővel kapcsolatban. Tényleg érdemesebb lenne más növényi olajokkal kiváltani, vagy...

SZUPERMENTA-TESZT: ezt találták a margarinokban

Dobozos margarin terméktesztünk vizsgálatai során kíváncsiak lettünk, vajon a különböző élelmiszerek mennyi omega-3 és omega-6 zsírsavat tartalmazhatnak. El is vittünk néhány – e témában sokat emlegetett – terméket a Nébih laboratóriumába. Lássuk az eredményeket!...

Ételek, amelyek csodát tesznek az aggyal

Az amerikai neurológus szerint: „Ezek az olcsó és mindenki számára elérhető ételek csodákat tesznek az aggyal” David Perlmutter, amerikai orvos legújabb könyvében kefir, fokhagyma vagy tarlórépa fogyasztását javasolja, hogy jó formában tartsuk az agyunkat. Az Egyesült...

Így fogyasszunk növényi alapú élelmiszereket!

Van-e helye a növényi alapú élelmiszereknek az egészséges étrendünkben? A tehéntej és a belőle készülő tejtermékek a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat jól hasznosuló formában tartalmaznak. Manapság ugyanakkor egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a...

Mikroba vs antibiotikum? Mi kell a gyereknek?

A gyerekeknek mikrobákra van szükségük – nem antibiotikumokra – az immunitás kialakulásához – állítják a tudósok   A kézmosás elengedhetetlenül fontos a megfázások és influenzajárványok időszakában, vagy amikor meglátogatunk valakit a kórházban. A probléma az,...

női „SÖRHAS”? 40 körül gyakran gond

Lehet-e tenni ellene, vagy ez szimplán genetika, és a korral jár? A testsúlyunk nem feltétlenül változik látványosan életünk során, leszámítva persze az esetleges terhességeket, de az, hogy a zsír hova rakódik le rajtunk, nagy mértékben függ a hormonháztartásunk...

Vakcinák és védőoltási stratégiák

62 vakcinajelölt készül az új koronavírus ellen – Falus András immunológussal elemeztük a WHO listáját. A WHO 2020. április 4-én közzétett egy listát az új koronavírus ellen készülő vakcinákról. A listában összesen 62 vakcinajelölt szerepel, melyek különféle működési...

10 stressztünet: ennyi bajt okoz az aggódás

A stressz és az aggódás fizikailag is megbetegíthet bennünket. A stressz és az aggodalom bizonyítottan befolyásolja az egészségi állapotunkat, sőt, meg is rövidítheti az életünket. A súlyos, krónikus stressz a szívünktől az immunrendszerünkig különféleképpen hatást...

Újabb táplálékkiegészítőről mondhatunk le?

Azt állítják, semmi haszna az omega-3 zsírsavaknak. A növényolajipar kvázi megmentőjeként tekintett ezekre a többszörösen telítetlen zsírsavakra, amiknek eddig szívvédő hatást tulajdonítottak, és ezért ilyenekkel tömték tele mostanában a rissz-rossz margarinokat. Most...

Fogyni szeretne? Az ellensége neve BPA

Egyre népszerűbbek azok a trendek, amik az ételek előre csomagolását hirdetik. A divatos hóbort ugyanakkor jelentős kockázatokkal is járhat, ami nem csak az elhízás. Mi az a BPA? Félnünk kell tőle egyáltalán? Ha a vasárnap estéi azzal telnek, hogy az elkövetkezendő...

Étrend-kiegészítők: hogyan menjünk biztosra?

A koronavírus terjedése során újra a figyelem középpontjába kerültek a különböző étrend-kiegészítő készítmények. Hogyan vizsgálja a laboratórium az étrend-kiegészítőket? Mit kell tennünk azért, hogy biztosra menjünk? Erről szól a Laboratorium.hu legfrissebb...

Hisztamin érzékenység: óvatosan az antioxidánsokkal

Hisztamin érzékenység esetén az étrend-kiegészítő piacon kapható termékek szinte mindegyike alkalmatlan a fogyasztásra, hiszen mindig van egy olyan összetevő, ami tüneteket produkálhat, fokozza a szervezet hisztamin szintjét.  A szervezet saját antioxidáns rendszereit...

Kevéssé ismert vitaminfajták

Akadnak olyan vitaminfajták, amiket kevesebbet emlegetünk, pedig egészségünk megőrzéséhez ezekre is szükség van. Nézzük mire jó a P-, az F- vagy a H-vitamin! F-vitamin Az F betű mögött a telítetlen zsírsavak rejtőznek. Az F-vitamin olyan zsírsavakat jelöl, amiket a...

C-vitamin vagy aszkorbinsav?

Sokat spórolhatunk, ha aszkorbinsavat íratunk fel receptre a készen kapható C-vitamin-tabletták helyett. Ugyanakkor hátránya is van az olcsóságnak. A megbetegedéses időszaknak még közel sincs vége, sokan védik szervezetüket C-vitaminnal – főleg a mostani időjárásban...

Odafigyelsz az aminosavak fontosságára?

Az aminosavakról a legtöbben minimális tudással rendelkeznek, pedig egy ilyen kiegészítő, azonnali és hatalmas változást okozhat az életünkben. pláne, ha aktívan sportolunk, sokat mozgunk. Az aminosavak a fehérjék építőkövei. A fehérje minősége teljes mértékben az...

Drága széklet szindróma: alultápláltság helyes étrend mellett?

A bélflóra az anyagcserénk egyik kulcsa. A bélrendszer egyensúly hiánya szorosan összefügg a krónikus, rejtett gyulladásokkal. Ha megváltoztatjuk a bélflóránkat, csodás dolgokat tapasztalhatunk.  De mi az a drága széklet szindróma? Az ételben található tápanyagok a...

Zöldség és gyümölcs az erős immunrendszerért

Gyenge immunrendszerrel kiszolgáltatottabbá válhatunk a betegségekkel, vírusokkal, így az új koronavírussal szemben is. Március eleje óta mindennapjaink része a koronavírus elleni küzdelem. Az alapos kézmosásról, a társas érintkezés kerüléséről, a fizikai kontaktus...

Rosszkedv OFF, Omega-3 ON!

A Omega-3 zsírsavat sokat dicsérik rákellenes és szívvédő hatása miatt, de úgy tűnik, hogy ez a telítetlen zsírsav befolyásolja közérzetünket is. Nézzük, mit kell róla tudnunk! Agyunk szárazanyag tartalma 30%-ban zsírsavakból áll, ennek szintén 30%-a többszörösen...

Vásárol az orvos – erre figyel most

Meghan Rabbit, a Women’s Health újságírója nemrég elkísérhette Dr Taylor-Pilarski louisville-i családorvost egy bevásárlásra.

A test némán is beszél a vitaminhiányról

A testünk folyamatosan információt közöl velük. Így könnyen megtudhatjuk, hogy milyen az egészségi állapotunk, mikor érdemes betegségre gyanakodni, vagy szenvedünk-e valamilyen tápanyaghiányban. A fejbőr korpásodása Sok oka lehet, de a leggyakoribb az, hogy hiányzik...

Hogyan okozhat a kenyér gyulladást?

Egyes magokban, pl. a búzában, borsóban található amiláz–tripszin-inhibitorok a bélen kívül a nyirokcsomók, a vese, a lép vagy az agy gyulladását is kiválthatják, és súlyosbíthatják az autoimmun betegségek tüneteit, jelentették a gasztroenterológusok legnagyobb...

D-vitamin A gyógyulási esélyért!

Miért fontos a D-vitamin, és mit okozhat a hiánya? A kérdést a SOTE szakemberei válaszolják meg a SOTE blogján megjelent hiánypótló írással, ami a D-vitamin szerepére hívja fel a figyelmet. Mit okoz a D-vitamin hiány? A súlyos D-vitamin-hiány a halálozás kockázatát 50...

Védelem a koronavírus ellen immunerősítéssel

A kínai koronavírus ellen nincs védőoltás, ismereteink is elég hiányosak még vele kapcsolatban. Ami viszont biztos, hogy a mindent érdemes megtenni a megelőzés érdekében, a védőmaszk, kézfertőtlenítés és az immunerősítés ez esetben is nagyon hatékony segítség. A...

A Bonduelle zöldségkonzervekkel segít

A rendkívüli helyzet mindannyiunk életére hatással van, az orvosok és nővérek azonban jelenleg az egész ország hősei, akik minden nap saját és családjuk egészségét kockáztatva indulnak el dolgozni. A Bonduelle zöldségkonzervekkel segíti a véget nem érő feladatok miatt...

Zseniális régi mese a vírusokról

Egyszer volt, hol nem volt az élet – a nyolcvanas évek francia meséjének harmadik évada az életről szólt, az ember működéséről. Érdekes visszanézni, hogyan magyarázta az emberi szervezet védekező képességét. Emlékszel még erre a mesére? Ki ne ismerné Albert Barillé...

Omega-3 a rejtőző krónikus gyulladások ellen

"Az emberi agy megközelítőleg 60% zsírból áll. Az Omega 3 zsírsav majdnem a felét teszik ennek ki.    Az agyszövet gazdag Omega 3 zsírsavakban. Az agy anyagának kb. 8%-a Omega 3 zsírsav. Ez fontos az emberi agy normális szerkezetéhez és működéséhez. Az Omega 3...

Halolaj kapszula: akár árthat is?

Honnan származnak a halolajak? A halolaj 80%-át Dél-Amerika nyugati partján található üzemekben állítják elő és innen utazik a gyártókhoz, akik kapszulázva áruba bocsájtják a terméket. Ennek ellenére a halolaj kapszulák ára elég széles skálán mozog, pedig elvileg...

Offold ki a gyulladásokat!

Gyulladáscsökkentés, rákmegelőzés élelmiszerekkel? Természetesen szó sincs arról, hogy ezek az élelmek önmagukban gyógyítanák, de mindenképpen segítenek a küzdelemben, a megfelelő terápia mellett. Legalábbis ez derül ki a friss kutatásokból. 1. Ételek, amelyek...

C-vitamin: zsírégető és kollagénépítő

Télen bizony a kelleténél több kilogramm is felszaladhat ránk, amit aztán tavasszal nagyon nehéz leadni. Ezért szükségünk van olyan táplálékokra, amelyek gazdag forrásai a C-vitaminnak, hiszen ez képes bennünket sok betegségtől, többek között a náthától és az...

5 tipp az anyagcsere fokozására

Ahogy idősödünk, egyre lassul az emésztésünk. Viszont a vágy, hogy megőrizzük ifjúkori alakunkat, cseppet sem lankad. A Gallicoop szakértői szerint fontos, hogy a mindennapi szénhidrát egy részét jó minőségű fehérjével helyettesítsük. Van még ezen felül is néhány...

fogyás műtét nélkül? Így működik a gyomorballon!

Sokkal egyszerűbb hízni, mint fogyni, sajnos ritkán van ez fordítva. Ha valaki nagy túlsúlytól szeretne megszabadulni, de nem találta meg azt a diétát vagy mozgásformát, amellyel tartós eredményt érhet el, megoldást jelenthet számára a gyomorballon behelyezése. Ez...

Így szépítheti meg bőrünket a tej

A tej a szépségápolásban ősidők óta használt alapanyag, ami nem véletlen, hiszen rendkívül gazdag fehérjében, vitaminokban és ásványi anyagokban. Ennek köszönhetően hatékonyan hidratálja és táplálja a bőrünket, ezért érdemes kipróbálni a következő szépítő kezeléseket,...

A gyömbér 10 jótékony hatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a gyömbér különböző gyógyító hatásokat fejt ki az emberi testben és így számos betegség kezelésében rendkívül hatékonynak bizonyul. Jótékony...

A 105 éves japán orvos 11 megdöbbentő tanácsa

A 105 éves orvos, Shigeaki Hinohara sem kérte nyugdíjaztatását, és nem is készül nyugállományba vonulni. Ehelyett dolgozott, tanított, önkénteskedett és személyes blogot is vezetett. A koros orvos 1941 óta a tokiói St. Luke Nemzetközi Kórházban dolgozott, és tanított....

Fújd ki rendesen: a náthát igenis el lehet kapni!

A náthát igenis el lehet kapni, és ha nem figyelünk oda, akár középfülgyulladást is okozhat. Ezért is nagyon fontos, hogy ne vegyük félvállról a betegséget, és ha megtehetjük, maradjunk otthon pár napig. Dr. Tóth Eszter, a Duna Medical Center fül-orr-gégész szakorvosa...

5 daganatprevenciós tápanyag

A rák megelőzésének tökéletes titkát senki sem ismeri, de az bizonyos, hogy a prevencióban az egyik legjobb módszer az egészséges táplálkozás és a mozgás. A betegségek kialakulásában nagy szerepe van a genetikának és a környezeti tényezőknek, amik ellen kevésbé,...

Influenza? Meglepően egyszerűen megúszható!

Meglepően egyszerű módszerrel úszhatná meg évi 3 millió ember az influenzát: nem kell hozzá semmilyen csodaszer, csak egy bizonyos vitamin. Minden télen tombol az influenza és a nátha, holott 3,25 millió ember garantáltan megúszná a szenvedést, ha rendszeresen...

CBD: átalakul-e THC-vé a testben?

A CBD + gyomorsav vita 2016-ban az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) és a Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ (NCBI) publikált egy kutatást (Merrick 2016), amely arra a következtetésre jutott, hogy a kannabidiol, CBD, Delta-9-Tetrahidrokannabinollá,...

Doppingolunk, és nem tudunk róla?

Hogyan vásároljunk étrend-kiegészítő szereket? A Laboratorium.hu legfrissebb anyagának összeállításában ezúttal is a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium segített. A WESSLING nemrég összegyűjtötte és táblázatba foglalta azt a több száz étrend-kiegészítőt,...

Ezeket a vitaminokat soha ne szedjünk együtt!

 Egy egészséges szervezetnek megfelelő étrend mellett nincs szüksége étrend-kiegészítőkre és vitaminokra, de akadhatnak esetek, amikor kénytelen vagy ilyesmit szedni. Ilyenkor vigyázz, hogy az alábbi vitaminokat még véletlenül se szedd együtt, mert ha mégis így...

A datolya a karácsonyi menü új alapanyaga

A datolya pálmáját, a gyümölcs magas vitamin- és tápanyagtartalma miatt, az élet fájának nevezik az arab világban. Nálunk inkább csak az alternatív alapanyagokat használók konyhájában szokott előfordulni a datolya. A karácsonyi készülődés azonban jó alkalmat teremt...

Egyre hízol? Ilyen labort kérj! (4. rész)

Milyen laborvizsgálat milyen értékeket vizsgál és mire való? Miről érdeklődj háziorvosodnál, szakorvosodnál vagy magán laborokban? Áttekintheted a következő csomagokat, amelyek a hízással kapcsolatos aggályokra megfelelő válaszokat adhatnak. Fontos, hogy ezek csak a...

Egyre hízol? Ilyen labort kérj! (3. rész)

Milyen laborvizsgálat milyen értékeket vizsgál és mire való? Miről érdeklődj háziorvosodnál, szakorvosodnál vagy magán laborokban? Áttekintheted a következő csomagokat, amelyek a hízással kapcsolatos aggályokra megfelelő válaszokat adhatnak. Fontos, hogy ezek csak a...

Egyre hízol? Ilyen labort kérj! (2. rész)

Milyen laborvizsgálat milyen értékeket vizsgál és mire való? Miről érdeklődj háziorvosodnál, szakorvosodnál vagy magán laborokban? Áttekintheted a következő csomagokat, amelyek a hízással kapcsolatos aggályokra megfelelő válaszokat adhatnak. Fontos, hogy ezek csak a...

Egyre hízol? Ilyen labort kérj! (1. rész)

Milyen laborvizsgálat milyen értékeket vizsgál és mire való? Miről érdeklődj háziorvosodnál, szakorvosodnál vagy magán laborokban? Áttekintheted a következő "csomagokat", amelyek a hízással kapcsolatos aggályokra megfelelő válaszokat adhatnak. Fontos, hogy ezek csak a...

Így együnk több növényt

Az ideális étrend változatos, és magában foglal megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat. Ezeken belül az állati eredetű alapanyagok is fontos részei táplálkozásunknak, de testünknek változatosságot és a környezetnek megkönnyebbülést...

Rizikófaktor a korán bevezetett tehéntej

 Az anyatejes táplálás is hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló tejfehérje-allergia megelőzéséhez. A tejfehérje-allergia a leggyakoribb ételallergia a csecsemők és kisgyermekek körében, a gyermekek három százalékát érinti. A csak anyatejjel tápláltcsecsemőknél...

A naspolya több egy téli nasinál! 

A tél igazi vitaminbombája a naspolya, ami szépnek nem nevezhető, de nagyon finom, és igazán egészséges! A csípős fagyok után az igazi - betakarítás után rendszerint még érlelni kell, mire ehető lesz.  Mi az a naspolya? Egy barna gyümölcs, ami a rózsavirágúak rendjébe...

Ezért fontos a friss torma fogyasztása

Bebizonyították, hogy fél napon át tart a frissen reszelt torma baktérium- és vírusölő hatása. Ezért a megfelelő hatás érdekében érdemes azonnal felhasználni, mert gyorsan megbarnul, a benne található illóolajok pedig hamar elpárolognak. Antibakteriális hatását a...

Magnéziumpótlás: de melyik formáját válasszam?

A magnézium sokféle formában fordul elő. Különböző magnézium pótlások különböző magnéziumformákból állnak, és mindegyik más-más esetben a legalkalmasabb. A különböző formák különböző egyéni igényeket tudnak kielégíteni. Ha az étrendjével sok magnéziumot fogyaszt, a...

7 vitamin, ami hatékonyabb a drága krémeknél

A szépségszakértő szerint ezek a vitaminok nemcsak hibátlanná, de fiatalossá és feszessé is teszik a bőrt. Elmondta, melyik hogyan hat az arcra. A szép, fiatalos és problémamentes bőr receptjeként a legtöbben a krémeket és a szérumokat ismerik. A külső ápolásra...

Az ehető rovarok gazdagok antioxidánsokban

Először mérte meg az ehető rovarok antioxidánsszintjét egy tanulmány, s mint kiderült, a szöcskék és selyemhernyók annyi antioxidánst tartalmaznak, mint a friss narancslé, olvasható a Phys.org tudományos hírportálon. "Legalább kétmilliárd ember, a Föld lakosságának...

Országos hiány van K-vitaminból

Alig van olyan patika, ahol kapni lehet. Pedig az újszülöttek számára létfontosságú a K-vitamin. Elfogytak a külföldről behozott készletek, és ismét országos hiány alakult ki K-vitaminból, írja az Index. A portál több patikát is felhívott, de nem talált olyat, ahol...

Zsírégető őszi-téli vitaminforrás

A savanyú káposzta segíti a húsételek emésztését, gazdag vitaminforrás, ugyanakkor olcsó, változatosan elkészíthető, a magyar gasztronómiában alapéteknek számít. Toros, töltött, rakott Érdemes egyszer-egyszer újítani: próbálja ki az Egészségreceptek rovatunkban...

Egy nő, akinek nincs a vérében D-vitamin!

A D-vitamin abszolút hiánya összeegyeztethetetlen az élettel. A zsíroldékony vitamin hiánya gyermekkorban rachitis, felnőttkorban osteomalacia kialakulásához vezet. Ezzel szemben egy 58 éves nőnél már sok éve a kimutathatósági határ alatt van a vérében található...

Erősíti a C-vitamin a tumorsejteket?

Pajzsként szolgál bizonyos tumorsejtek számára a C-vitamin – állapították meg a hvg.hu szerint chilei kutatók. A dél-chilei Concepción Egyetem tudósai a hvg.hu szerint a Free Radical Biology and Medicine című folyóiratban publikáltak egy tanulmányt a C-vitamin és a...

A legfontosabb vitaminok sportoláshoz

Közismert, hogy a rendszeres testmozgás az egészséges életmód szerves része, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az aktív sportolás csak úgy lehet eredményes, ha közben biztosítjuk szervezetünk megemelkedett tápanyagszükségletét. E téren nemcsak az energiabevitelre...

Koleszterin? Nem csak a disznótoros a hibás!

Koleszterinszintre is hatékony lehet a vitamin-visszapótlás Ki ne hallott volna már arról, mennyire káros és veszélyes a magas koleszterinszint, különösen az LDL, vagyis a „rossz” koleszterin szintje? A páciensek többségének koleszterincsökkentő gyógyszert javasolnak,...

Kismamavitamin-körkép: SEGÍTSÉG A VÁLASZTÁSHOZ

TERHESVITAMIN-KÖRKÉP: SEGÍTSÉG A VÁLASZTÁSHOZ A patikákban, drogériákban sokféle terhesvitaminnal találkozhat a kismama és ezek mind különböznek egymástól valamiben. Tekintsük most át részletesen ezeket a vitaminokat, és a legismertebb Magyarországon kapható...

Élő mohával kezelnék az idegrendszeri betegségeket

Élő mohával kezelne gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket az a kutatócsoport, amely az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Memóriazav... mi?? Az Alzheimer-kórra,...

A paleo-diéta fokozza a kardiovaszkuláris rizikót?

A paleolit diéta a trimetil-amin-oxid magasabb szintjével hozható kapcsolatba. Mindez állatkísérletek alapján fokozott ateroszkerózis-rizikót sejtet. A paleolit diéta olyan táplálékok fogyasztásán alapul, amiket a mezőgazdaság és az állattenyésztés elterjedése előtti...

Ez a baj az A-vitaminos étrend-kiegészítőkkel!

 Tudtad, hogy a sárgarépában igazából nincs A-vitamin? És hogy a multivitaminokban viszont túl sok található belőle, ami komoly veszélyekkel jár számunkra, többek között előnytelen a csontozatunkra nézve is? A-vitamin Az A-vitamin fontos, zsírban oldódó vitamin,...

Szívvitaminok: így erősíthető a szívizom

A szívelégtelenség gyógyszeres kezelésének a kiegészítésére, a szívizom erősítésére a gyógynövények és a vitamin-szerű anyagok között is találhatók igazoltan hatásos megoldások. A szív pumpáló erejének a csökkenése, a szívizom gyengülése életveszélyes panaszokhoz is...

Hamis élelmiszerek – Becsapott érzékszervek

A vásárlók többsége igényli az új dolgokat, az élelmiszer kínálat színesedését. Az elvárások és a fogyasztók számának növekedésével párhuzamosan pedig szinte szükségszerűen virágzik az élelmiszer-hamisítás! Az élelmiszer-hamisítás ugyanúgy kiterjed a...

10 finomság, ami jóllakat és segít lefogyni

Diétakeresésében vagy? Egyszerű a dolgod: állítsd össze mindennapi étrendedet a következő szuper-élelmiszerekből, amelyek elősegítik jóllakottság érzetedet, ráadásul nagyon egészségesek. 1. Zabpehely A reggeli a nap legfontosabb étkezése, főként ha megfelelő...

Tojás: a tökéletes táplálék

A tojás az egyik legegyszerűbb, legolcsóbb és legfinomabb megoldás, ha fehérjére van szükséged. Könnyen beilleszthető szinte bármilyen diétába.  Rendszeres fogyasztása évezredekre nyúlik vissza. Nagy a biológiai értéke, ezért – némi túlzással – egyedüli ételként is...

Így diktál az agy órarendje

A nap folyamán nemcsak energiaszintünk és testsúlyunk változik, de agyi tevékenységünknek is megvan a maga ritmusa, ami nagyrészt a belső óra, az alvási minták, a fényviszonyok és genetikai felépítésünk függvénye. Alább közöljük órákra lebontva, mikor mit tudunk a...

Diólevél – legyen a barátod!

Gyógyító növények A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról.Szinte minden kertes háznál  megtalálható a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár  termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást...

Hidratálás: nem a tiszta víz a leghatékonyabb!

Skóciai tudósok vizsgálatai alapján nem a tiszta víz a leghatékonyabb hidratáló folyadék. A csapat 13 gyakran fogyasztott ital hatását tesztelte le a kísérletezgetéseik keretében. A vizsgálatban 72, fizikailag aktív, 18 és 35 év közötti önkéntes vett részt. A...

A gyógynövény-felhasználás titkos fortélyai 

A gyógyítók a világ legtöbb részén csupán kis számú és csak a környékbeli, illetve lakóhelyükhöz közeli vidékeken termő gyógynövényeket alkalmazásával végzik a gyógykezeléseket. Sikereik, eredményeik nem pusztán növényismeretüknek köszönhetők, hanem annak is, hogy...

Szupergyümölcs, mégsem esszük!

A kajszibarack 6 jótékony hatása! Az ősz folyamán különösen fontos, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk, mivel rengeteg vitamint juttathatunk így a szervezetünkbe. Szerencsére rengeteg hazai terményünk rendelkezik valamilyen jótékony hatással, de mi most a...

A helyes táplálkozás 12 követelménye

Az egészséges táplálkozáskor az energia és a tápanyagbevitel megfelel az élettanilag szükséges értékeknek. Az egészséges táplálkozás előfeltétele az adott életkörülményekhez igazodó, optimális összetételű, változatos, megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer,...

CBD a tudományos kutatások tükrében

A tudományos és klinikai kutatások elismerik a CBD-t, mint számos különböző állapot kezelésére alkalmas hatóanyagot. Pozitív hatást gyakorol az ízületi gyulladásokra, a cukorbetegségre, az alkoholizmus kezelésére, a Sclerosis Multiplex, a krónikus fájdalmak, a...

Mit tehet velünk a feldolgozott cukor?

A magas koleszterinszintért elsősorban nem a sok koleszterint tartalmazó élelmiszerek a felelősek, inkább a cukorbevitelre kell figyelni. A cukor az egyik elsődleges felelős Korábban úgy tartották, hogy az egészségtelen koleszterinszintért a magas koleszterintartalmú...

50 élelmiszer, amivel megmenthető a Föld

Az emberiség tápanyagbevitelének 75 százaléka csupán 12 mezőgazdasági terményből és öt állatfajtából áll össze, noha több mint 20 000-féle, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajtát ismerünk. Ez egyrészt nem egészséges, hiszen a nem eléggé változatos táplálkozás...

Pici gyümölcs óriási gyógyerővel

A fekete áfonyát nem csak édes íze miatt szeretik. Igazi tápanyagbomba. Évről évre újabb kutatások bizonyítják, milyen jótékony hatásai vannak az egészségünkre.   Az áfonya igazi csodabogyó. Segít a rák megelőzésében, lassítja a sejtek öregedését, javítja az...

Szőlő: szupergyümölcs szívbetegeknek

A szőlő az egyik legnépszerűbb gyümölcs a világon - nagy részéből bor készül, de frissen is mindenhol népszerű csemege. Az egészségünkre is jó hatással van, hiszen hozzájárul a daganatos betegségek és a szívbetegségek megelőzéséhez is. Az éhséget és a szomjat is...

Céklával helyettesíthető a krumpli!

Nemcsak savanyúságként fogyaszthatja a céklát, hanem levesként, de akár köretként is. Rengeteg vitamint tartalmaz, a vérkeringésnek, és a magas vérnyomásnak is jót tesz. A vaj a püré titka Gáspár Bea gyakran készít céklapürét. – Belecsavarom az egész céklákat...

Új vérteszt: megjósolható a halál?

Az új eljárás 83 %-os pontossággal mutatja meg a halál várható idejét A kutatást végző német szakemberek tucatnyi biomarkert fedeztek fel a vérben, amelyekről azt feltételezik, hogy befolyásolják a halál kockázatát. Az áttörést azt jelentette, amikor 44 ezer embernél...

Inzulinrezisztencia – sokat beszélünk, keveset tudunk róla

Fontos, hogy ha inzulinrezisztenciára gyanakszol, ne az internetes keresőt, a szomszédasszonyt vagy barátnődet kérdezd, hanem keress fel egy endokrinológus szakorvost (nőgyógyászt vagy belgyógyászt)! Manapság egyre többet beszélünk az inzulinrezisztenciáról. Te is...

CBD: antibiotikum szuper baktériumok ellen?

Az antibiotikum-rezisztencia világszerte növekszik, ami rendkívül aggasztó a tudósok számára is. Ausztrál kutatók vizsgálódni kezdtek, hogy működhet-e a CBD-olaj az antibiotikumok alternatívájaként. Az eredmény több mint biztató! A tudósok a kannabidiolt különböző...

Hüvelyesek? Ha így főzzük, nem puffasszanak!

3 bevált praktika, hogy ne puffasszanak a hüvelyesek Régen nem szívesen fogyasztottam hüvelyeseket a kellemetlen mellékhatások miatt. Majd jött egy étrendváltás az életemben, aminek következtében jobban utánajártam, mik okozzák a panaszokat és mit tehetek ellenük,...

A vegán étrend hátrányai

Az biztos, hogy a divatdiétákkal ellentétben a vegán táplálkozás mindenképpen előnyös akár szívbetegségről, akár túlsúlyról van szó, ám csak akkor, ha az étrend kialakítását komoly tervezés előzi meg. Nem árt megismerni az árnyoldalát sem, hogy az előre elkönyvelhető...

Nem cukor, de édes – mi az?

Szerencsére cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén sem kell lemondanunk az édes ízről. Belátásunk szerint választhatunk természetes és mesterséges édesítőszerek közül, de jó, ha tudjuk, melyik mit jelent!   A mesterséges édesítőszerek közös jellemzője:...

Az egészséges étkezés 12 mérföldköve

Sok betegség a helytelen táplálkozás és életmód miatt alakulhat ki, ezeket táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségeknek hívjuk. Az ilyen típusú betegségek kialakulásában vannak olyan tényezők, amelyek növelik a betegségre való fogékonyságot.   Ezek közül...

Együnk fügekaktuszt!

A fügekaktusz más néven nopal Mexikóban honos, amely gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, élelmi rostokban. 17 fajta aminosavat tartalmaz, melyből 8 létfontosságú! Újabban egyre-másra bukkannak fel a világ minden pontján az újabb „csodanövények”, melyek persze nem...

Őszibarack, a lédús emésztésserkentő

A lédús, illatos őszibarack az egyik legnépszerűbb nyári gyümölcs, ráadásul tele van értékes tápanyagokkal és vitaminokkal, amelyek nagyon jót tesznek az egészségünknek. Az ízletes őszibarack támogatja a szervezetünk működését, segít megelőzni a betegségeket és az...

Zöldséget és gyümölcsöt az arcra!

A zöldségeknek, gyümölcsöknek nem csak az egészséges táplálkozásban van jelentős szerepük, de a szépségápolásban is. Az üzletekben készen kapható kozmetikai termékek, arcpakolások, maszkok jelentős része is tartalmaz valamilyen gyümölcskivonatot. A gyümölcsök és...

Demenci…mi? B-vitamint szedünk, de mire is?

A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél az elbutulást, csökkentik az agyzsugorodást, sőt az Alzheimer-kór ellen is bizonyos védelmet nyújtanak – idézte brit kutatók megállapítását a The Daily Telegraph. Celeste de Jager, az...

Nem is görög a görögdinnye

Kopogtatás helyett ütögetéssel állapítható meg, melyik görögdinnyét érdemes megvenni. A népszerű gyümölcs magas víz- és vitamintartalma miatt egészséges hűsítő csemege. A görögdinnye nem Görögországból, hanem vélhetően Afrikából származik. A legkorábbi feljegyzett...

Így segít a tökmagolaj

prosztatára, szívre, fájdalomcsillapításra is jó Az egyik legkedveltebb, egyben legegészségesebb nassolni való a tökmag: vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag, és bár a férfiaknak különösen előnyös a fogyasztása, a hölgyek (sőt a gyerekek) is bátran...

CBD Olaj árak összehasonlítása

Melyik CBD olaj ár-érték aránya a legjobb?