Ausztrál tudósok kiderítették, miért öltött lila színt a felvágása után pár órával egy narancs, melyet egy brisbane-i zöldségboltban vásároltak – írta az ABC hírportál.

A narancsban előforduló antocianinok léptek reakcióba vasszemcsékkel a frissen megélesített késen, amellyel a gyümölcsöt felvágták. A reakció következtében vált lilává a narancs.

A queenslandi kormány kérésére a kutatók mintákat vettek Neti Moffitt brisbane-i édesanya otthonában, ahol szeptember elején a kétéves fiának felvágott, teljesen egészséges színű, ízű és illatú narancs konyhapulton hagyott maradékai reggelre a jellegzetes sárgás árnyalat mellett erős lilás színt öltöttek.

„Mintha valaki tintába mártotta volna őket, és kijelenthetem, hogy az nem én voltam” – mondta Moffitt.

A mintákat a queenslandi igazságügyi orvostani intézet laboratóriumában vizsgálták meg, az eredményeket kedden hozták nyilvánosságra.

„Az elemzés eredményei megerősítették, hogy az elszíneződést a narancsban természettől előforduló antocianin pigmentanyagok és a frissen élesített kés élén lévő vas- és más fémrészecskék reakciója okozta. Ezek a pigmentek nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre” – írta a jelentés.

Stewart Carswell vezető vegyész szerint ez a munka egészen más volt, mint amit általában végeznek az intézetben, ahol leginkább vér-, vizelet-, víz-, talaj-, hal- és más ételmintákat analizálnak.

(Forrás: elelmiszer.hu)

Top C-vitamin készítmények:

Természetes C-vitamin szerves minőségben. 180 kapszula 3 hónapos készletben.

Bioflavonoidokban gazdag szerves acerola kivonatból áll, amely révén kiváló a biológiai hasznosulása. Laboratóriumban bevizsgált, vegán, Németországban gyártva.

  • A C-vitamin jó antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik. A sejtkárosító szabadgyököket semlegesíti, még mielőtt azok kifejthetnék hatásukat, hozzájárul a szövetek öregedésének megakadályozásához.

Camu-Camu Kapszula - Természetes C-vitamin - 500 mg, 120 Vegán Kapszula

4 hónapos adagolásban! Nemkívánatos adalékok nélkül – laboratóriumi tesztelés és gyártás Németországban.

  • A megfelelő C-vitamin-bevitel a lelki egészségünkhöz is hozzájárul.

C-vitamin 1000 mg - 6 hónapig elég - 180 tabletta - Nu U

  • Szükséges a kollagén előállításhoz, amely testünk egyik fő építő fehérjéje.
  • Ebből épülnek, táplálkoznak a kötőszövetek, a vérerek, az inak és az ízületek.
  • Több hormon és ingerület átvivő anyag szintézisében is szerepet játszik, és az anyagcserét is befolyásolja.
  • A C-vitamin gyorsan, néha órák alatt kiürül a szervezetből, ezért az egyenletes bevitel ugyanolyan fontos, mint a mennyiség!