Hatóanyaga a PLP

B6-vitamin 
(piridoxin)

 A B6-vitamin érdekessége, hogy szinte száz százalékosan felszívódik a bélrendszerből. A természetben három formája ismert a piridoxin, piridoxál és a piridoxamin. Ezt a vitamint az 1930-as években öt, egymástól független laboratóriumban sikerült izolálni.

A B6-vitamin  kiemelt előnyei:

Segíti fehérjék hasznosulását

Az aminosav-anyagcserében fontos szerepet tölt be, hiányában nem tud a táplálékkal elfogyasztott fehérje megfelelően beépülni.

Javíthatja koncentrálóképességet
Sok neurotranszmitter (idegi hírvivő anyag) termelésében közreműködik, így elősegíti a mentális fókuszáltságot és a jó közérzetet, míg hiányában zavarok következnek be.

Serkenti az immunrendszert
Támogatja az erős és egészséges immunrendszer megtartását. A betegségek egy részére jellemző a szervezet alacsony vitamin szintje, pótlása ilyen esetekben számottevő javulással jár.

B6-vitamin élettani hatásai

A B6-vitamin hatóanyaga a piridoxál-foszfát (PLP), amelynek a meglététől függ számos enzim működése, amelyek sorozatos kémiai folyamatokban vesznek részt. A PLP jelenlététől függően működő enzimek által létrehozott reakciók közé tartozik az aminocsoportba tartozó anyagok szállítása, a karbonsavak lebontása, valamint a béta- és gamma anyagok eltávolítása. Ez a sokoldalúság abból adódik, hogy a PLP képes kovalens kötést létrehozni, s így katalizátorként működik, amelynek következtében számos karbontartalmú anyag közti reakció közbenső elemét stabilizálja.

Több mint 140 olyan szervezetben végbemenő reakció ismert, amelyek nem játszódnak le a PLP jelenléte nélkül. Ez az összes besorolt reakció 4%-a.

k

zsírok

Nélkülözhetetlen az esszenciális zsírsavak anyagcseréjéhez.

fehérjék

Nélkülözhetetlen az aminosavak és fehérjék anyagcseréjéhez.

ingerületátvivő

Izomműködés, idegműködés folyamatainak résztvevője.

Bőrvédő

Bőrfelület épségének megőrzése.

védelem

Serkenti az immunrendszer működését.

terhesség

Segít elkerülni a vetélést és leküzdeni a hányást, hányingert.

Miben található B6-vitamin és mennyit fogyasszunk belőle?

A B6 leginkább fehérjéhez kapcsolva fordul elő táplálékunkban. A három különböző vegyületből a piridoxol a növényi eredetű élelmiszerekre jellemző, míg a piridoxál és piridoxamin állati eredetű élelmiszerekben fordul elő.

Máj, hús, tojás, belsőségek, lazac, hering, tejtermékek, hüvelyesek, élesztő és élesztőkészítmények fogyasztásával fedezhetjük igényeinket, de a dió, mogyoró, búzacsíra, búzakorpa, brokkoli, szárazhüvelyesek,élesztő is jó forrása a vitaminnak.

Táplálkozásunk kiegyensúlyozatlansága esetén étrendkiegészítőket használhatunk pótlására. A B-vitaminokat célszerű együtt fogyasztani, ezt ebben az esetben multivitaminokkal tehetjük meg. Felszívódási veszteséggel nem kell számolni.

Felnőtt ember nap/mg

Tehesség, szoptatás nap/mg

Fokozott fizikai igény nap/mg

Hiányállapotok

B6-vitamin hiányában fellépő tünetek: idegrendszeri zavarok, bőrbetegségek, bőr- és nyálkahártyatünetek, vérszegénység, ideggyulladás, bőrtünetek, és általános tünetek, mint émelygés, gyengeség, levertség, fáradtság.

Túlzott bevitel

Nem mutat semmi jel sem arra, hogy az étellel bevitt B6-vitaminnak káros hatása lenne, de ez nem azt jelenti, hogy a magas vitaminbevitelnek ne lehetnének káros következményei, ezért elővigyázattal kell ezt is fogyasztani.

Emelt dózisú bevitel

Kiegészítőkkel gyakran 15-50 mg/nap mennyiségben is bevisszük szervezetünkbe. Szükséglete a fehérjebevitelhez igazodóan változik, 1 gramm fehérjéhez 0,015-0,017 mg B6-vitamin kell, mások 0,1mg-ot ajánlanak minden gramm fehérjéhez.

Az RDA 10-15-szörös dózisai javulást eredményezhetnek:

  • depresszió enyhítése, vízvisszatartás csökkentése céljából akár 200 mg is használható és jól tolerált dózis rövidtávon.
  • PMS (premenstruációs szindróma) kezelésére 1*50-2*50mg/nap mennyiségben használják.
  • Hányás és hányingercsillapító tulajdonsággal rendelkezik, terhesség, sugárterápia esetén kedvező hatású, erre a célra 50-200mg/nap-os adagjait használják. Mivel terhes nőknek ekkora bevitel nem ajánlott, csak orvosi engedély és kontroll mellett szabad ilyen célból alkalmazni.

A B-vitaminokat célszerű együtt fogyasztani , attól függetlenül hogy természetes úton, vagy szükség esetén mesterségesen juttatjuk be a szervezetbe.

 

Szinergikusan erősíti a hatását

A cink, riboflavin, és magnézium növelik a megfelelő felszívódást és hasznosulást. A B6 közreműködik a niacin triptofánból történő előállításában, valamint az L-karnitin szintézisében is.

Ki szedjen B6-vitamint?

B6-vitamin kiegészítés ajánlott:

  • kombinált fogamzásgátlót szedő nőknek,
  • emésztési elégtelenségben szenvedő 55 évnél idősebb embereknek
  • vegetáriánusoknak, tojást, tejet sem fogyasztóknak,
  • magas fehérjetartalmú étrendet követőknek.
  • Fogamzásgátlás
  • Emésztési problémák
  • Vegán étrend

Felfedezése

A B-vitamin család többi tagjához hasonlóan ez is vízben oldódó vitamin. A B6 vitamint (piridoxin, adermin) a niacinhiány kutatása közben fedezték fel. György Péter 1934-ben felismerte, hogy az élesztőkivonat bőrgyulladás gyógyító hatása egy ismeretlen anyagnak köszönhető, amit B6–vitaminnak nevezett el. Tényleges kémiai szerkezetének meghatározása 1939-ben sikerült, Harris és Folkers kutatásai során, a vegyület ekkor kapta a piridoxin nevet.

Több mint 100 enzim koenzime

Elsősorban az aminosav-anyagcserében fontos, de a szénhidrát és zsíranyagcserében is szükség van rá. Nagyobb mennyiségben az izmokban fordul elő, itt ugyanis a glikogén foszforiláz enzim koenzimjeként a glikogén glükózzá alakítását segíti elő, amely folyamatnak az energiaellátásunkban nagy szerepe van, különösen fizikai terhelés során. Az aminosav anyagcserében pedig főként a transzaminálási folyamatokban vesz részt.

Három különböző vegyülete van

A B6 valójában három különböző vegyület, melyeket oldalláncuk különböztet meg egymástól. A vegyületek egymásba könnyen át tudnak alakulni. Leginkább fehérjéhez kapcsolva fordul elő táplálékunkban. A három különböző vegyületből a piridoxol a növényi eredetű élelmiszerekre jellemző, míg a piridoxál és piridoxamin állati eredetű élelmiszerekben fordul elő. Aktív alakja a piridoxin-5-foszfát, amely a piridingyűrűben elhelyezkedő 5. szénatomhoz kapcsolódó foszfáttal jön létre.

A B6-vitamin extráiA szerotonin és más neurotranszmitterek (dopamin, noradreanalin, GABA, melatonin) termelésben, valamint a nukleinsavak (DNS) előállításában is létfontosságú. A B6 képes lehet növelni a szénhidrát anyagcsere hatékonyságát a glikogén lebontás fokozásán keresztül. Az idegrendszer és bőr működésében is részt vesz, de a csontok kollagén képzésében és a hemoglobin szintézisében is alapvető szerepe van. Fokozza a magnézium beépülését a szívizomzatba. Hányás és hányingercsillapító tulajdonsággal rendelkezik, ezért terhesség, sugárterápia esetén kedvező hatású.

Hipovitaminózis és szupplementációA hiánya az immunrendszer működésének gyengülésével jár, elősegíti az érelmeszesedés létrejöttét a homocisztein metabolizmusában bekövetkező zavar miatt, de szőrzet kihullás, bőrgyulladás, ideggyulladás, levertség és vérszegénység is kialakulhat az elégtelen pótlás következtében. A vesekövek kialakulásában szerepe van a hipovitaminózisnak. Az asztmásoknak ügyelniük kell a vitaminbevitelére, különösen ha teofillint használnak tüneteik enyhítésére (a gyógyszer növeli a vitaminigényt). A szupplementáció ebben az esetben a gyógyszer mellékhatások megjelenését mérsékelni tudja. Autizmusban a B6 és magnézium együttes használata javíthat bizonyos mértékig a viselkedés rendellenességein.

Kínai étterem szindrómaA „kínai étterem szindróma” megjelenésének (amit a nátrium-glutamát adalékanyag nagymérvű alkalmazása idézhet elő) esélyét jelentősen csökkenti a kiegészítés. A cukorbetegeknél a diabétesz szövődményeként kialakuló neuropathia ellen ad védelmet, ezért indokolt lehet szedése. A vérnyomás csökkentésében kiegészítő kezelésként használható. A teofillin és alkohol használata emeli a szervezet vitamin igényét. Napi átlagos szükséglet 2,2 mg.

3+1 érv a B6-vitamin pótlása mellett

1. A hiánya elősegíti az érelmeszesedés létrejöttét a homocisztein metabolizmusában bekövetkező zavar miatt, de szőrzet kihullás, bőrgyulladás, ideggyulladás, levertség és vérszegénység is kialakulhat az elégtelen pótlás következtében.

2. A sportolók magasabb fehérjebeviteléhez természetszerűen magasabb adermin igény kapcsolódik. Az izmaikat magas proteintartalmú diétával fejleszteni kívánó atléták számára különösen fontos az optimális B6 szint.

3. A B6-vitamin pozitívan módosíthatja a neurotranszmitterek, különösen a dopamin és adrenalin szintet, ami sportolóknál nagyobb intenzitásban és koncentrálóképességben nyilvánulhat meg. A sportteljesítményekben lényeges szerepe van az agynak, az idegrendszernek, ezért különösen nagy figyelmet kell fordítani a működésüket befolyásolni képes anyagokra.

+ 1 előnyös hatás

Csökkenti az oxalúriát, ezáltal a kalcium oxalát vesekövek képződésének esélyét, különösen erre hajlamos személyekben. Erre a célra magnéziummal együtt alkalmazzák.

Esély: a melanoma növekedés gátlásában részleges sikerekről emberek esetében is beszámolhatunk.

Kérdések és válaszok

Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit laborum. Sed ut perspiciatis unde omnis.
Fogamzásgátlót szedek, szükségem van B6-vitamin kiegészítésre?

A fogamzásgátlók használata, csakúgy, mint a túlzott alkoholfogyasztás, növeli a vitaminhiány kialakulásának esélyét, ezért ajánlott lehet a mesterséges pótlás, különösen, ha táplálkozásunk kiegyensúlyozatlan. A tabletták szedésekor jelentkező depressziót is csökkentheti. Napi 5-50mg javasolt ilyen esetekben.

Anabolikus a B6 kiegészítés?

Ezt nem jelenthetjük ki egyértelműen, de kétségtelenül lényeges kérdés izomgyarapodásunk és sportteljesítményünk szempontjából a B6 bevitel mértéke. A B6 képes lehet növelni a szénhidrát anyagcsere hatékonyságát a glikogén lebontás fokozásán keresztül, azonban nem igazolt, hogy ennek bármiféle kézzelfogható hatása lenne.

Sportolóként magas a fehérjebevitelem, szednem kell plusz B6-vitamint?

A sportolóknál általános a magasabb fehérjebevitel, ez hozzájárul a nagyobb B6 igényhez. Ezzel minden rendszeresen sportoló és ezért több proteint fogyasztó embernek számolnia kell. A sportolók szükséglete a fehérjebevitel arányában 0,1mg minden gramm fehérjéhez, illetve egy eltérő ajánlás szerint 4-10mg/nap összesen. Ha a táplálkozás nem kiegyensúlyozott, hasznos lehet az étrendkiegészítők alkalmazása!

Jól tudom, hogy nem lehetnek mellékhatásai?

A vízben oldódó vitaminoknál általános tévhit, hogy nem létezik túlzott bevitel, mivel a felesleg a vizelettel távozik. Ennek ellenére, a tartósan magas B6 koncentráció folyadék tereinkben nem veszélytelen. Émelygés, hányás, hasi fájdalom, étvágyvesztés, mell érzékenység, fotoszenzitivitás léphet fel. A B6-vitamin magas dózisai toxikusak. Ezt egyes vélemények szerint 50mg/ttkg/nap-os és ezt meghaladó bevitele válthatja ki ezt, de ennél kisebb dózisoknál (200-300-500mg/nap) is leírtak hasonló hatásokat, ezért is óvatosnak kell lenni. Felesleges 100-200mg/nap mennyiségnél többet használni, különösen hosszabb ideig, ezért ezt saját érdekünkben ne tegyük!

Irodalom

Bill Phillips: Sports Supplement Rewiev 3rd Issue
Bolla Erika, B6, a sokoldalú vitamin, Élelmezésvezetők lapja, V. évf. 5.szám, 2001. május
Gridley DS, Schultz TD, Stickney DR, Slater M. In vivo and in vitro stimulation of cell-mediated immunity by vitamin B6. Nutr. Res. 1988: 8:201-207
Guilarte TR. Vitamin B6 and cognitive development: recent research findings from human and animal studies. Nutr Rev. 1993; 51:193-198
Maksymowych AB et al, Efficacy of pyridoxal treatment in controlling the growth of melanoma in cell culture and an animal pilot study. Aticancer Research. 1993; 
PDR for Nutritional Supplements, First Edition, 2001
Rigó János: Dietetika, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2002
Ricky S, Virk és tsai, A B6-vitamin kiegészítés hatása a tápanyagokra, katekolaminokra, és aminosavakra a terhelés alatt, férfiaknál, Sportorvosi szemle, 41/4/2000
Táplálkozás-Diéta, szerk. Barna Mária, Medicina, 1996
Vitaminok, gyógynövények, ásványi anyagok – Reader’s Digest válogatás, 2001, Bp.
Wyatt KM et al. Efficacy of vitamin B6 in the treatment of premenstrual syndrome: systemic review. Br. Med. J. 1990; 318:1375-1381

Top B6-vitamin készítmények:

B6-vitamin, 50 mg, nagy dózisú, 180 db vegán tabletta

A B6-vitamin aktiváló és frissítő hatással bír, mivel csökkenti a fáradtságot és fáradtságot, és elősegíti a vörösvérsejtek képződését a csontvelőben. Különösen fontos a fehérje-anyagcserében és az egészséges immunrendszerben. Elősegíti az izomnövekedést és a jó védekezést. A memóriát, a logikai gondolkodást és a koncentrációt is pozitívan befolyásolja.

Pure Encapsulations B6-Vitamin 180 db kapszula

A cink, riboflavin, és magnézium növelik a megfelelő felszívódást és hasznosulást. A B6 közreműködik a niacin triptofánból történő előállításában, valamint az L-karnitin szintézisében is.

A sport, a fogamzásgátlók használata, csakúgy, mint a túlzott alkoholfogyasztás, növeli a vitaminhiány kialakulásának esélyét, ezért ajánlott lehet a mesterséges pótlás

VITA1 B6-vitamin nagy adag 40 mg 60 kapszula • B6 vitamin Co-enzim P-5-P •

Ez a vitamin számos funkciót tölt be a szervezetben, a vérképződéstől az idegfunkcióig és a hormonszabályozásig.

P-5-P: Az aktív forma

A VITA1 B6-vitamin (P-5-P) kapszula a P-5-P hatóanyagot tiszta formában biztosítja. Az aktív forma azt jelenti, hogy a vitamin már piridoxál-5-foszfát formában van.