A világ kétségbeesetten keresi a gyógymódot a koronavírus-fertőzésre, eddig azonban nem sikerült megtalálni a világjárványt okozó vírus elleni oltást, sem a betegség ellenszerét.
A tüneteket azonban sikerült néhány szerrel enyhíteni, egy friss kutatás szerint például a CBD, a kannabisz nem pszichoaktív hatóanyaga, segíthet a potenciálisan halálos fertőzésben szenvedőkön.
Még mindig relatíve keveset tudunk a koronavírusról: annyi biztos, hogy elsősorban a tüdőt támadja, de károsodhat miatta a vese és az agyműködés is, és úgynevezett citokinvihart okoz a testben. Ez utóbbi gyakorlatilag egy gyulladásos folyamat, a betegség ugyanis a szervezetben általános gyulladással jár együtt, amit a fehérjék fokozott termelése követ.
A szervezet felismeri a vírust, és ezeket a fehérjéket kezdi el termelni ellene, de a fehérje maga is gyulladást okoz a testben, és már benne is vagyunk az ördögi körben, ami a koronavírust olyan veszélyessé teszi.
Korábban is pedzegették már szakértők, hogy a
CBD, vagyis a kannabisz nem pszichoaktív hatóanyaga hatásos lehet a koronavírus tüneteinek enyhítésére, a citokinvihar csitítására és a gyulladás csökkentésére. Eddig azonban nem született konkrét kísérlet is a témában, anélkül pedig nehéz bármit bebizonyítani. Most azonban az amerikai Georgia állambeli Augusta Egyetem kutatóinak sikerült bizonyítani a CBD hatékonyságát, legalább is egeres kísérletekben jól szerepelt a vegyület.
A CBD segíthet a koronavírus-fertőzés okozta tüdőproblémán, egészen pontosan az úgynevezett akut respirációs distressz szindrómán (acute respiratory distress syndrome, ARDS), amit a szervezet gyulladásra adott válasza okoz. Jelenleg nincs gyógymód az ARDS-re, mivel egy nagyon összetett betegség. A friss kutatás szerint azonban a CBD segíthet – pontosan a citokinvihar csökkentésében játszhat szerepet, mert szabályozhatja a gyulladásos fehérjék termelődését. A CBD az interleukin (IL)-6, IL-1b, és IL-17 termelését képes regulázni, így csökkenteni a tüdősérülést, és hosszú távon akár életeket is menteni.
Fontos megjegyezni azonban, hogy maga a kutatás egereken zajlott, embereken még nem próbálták ki a CBD hatását a koronavírus-fertőzésre. Az egereken mesterségesen idézték elő az ARDS-t, az állatok nagyjából olyan tüneteket produkáltak tőle, amilyeneket az emberek szoktak a koronavírusos megbetegedés alatt. A
CBD-vel történő kezelés után az egereknek részben vagy teljesen eltűntek a tünetei, és visszatértek a citokinvihar előtti állapothoz – mondják a kutatók.
A CBD legnagyobb hatása az IL-6-ra volt, amit kifejezetten a citokinviharral szoktak összefüggésbe hozni, de a többi gyulladásos fehérje termelődése is csökkent az egerek szervezetében. Az állatok testében ugyanakkor megnövekedett a limfociták száma, amelyek olyan fontos immunsejtek, melyekkel a szervezet hatékonyan tud küzdeni a fertőzések ellen.
A kutatók biztosak benne, hogy a CBD
embereken alkalmazva is sikeres eredményeket hozhat, és a koronavírusos fertőzöttek immunterápiájában fontos szerepet játszik majd a jövőben. A kutatás alapján bizonyítottnak látják, hogy a CBD képes mérsékelni a citokinvihart, és csökkenteni a gyulladásos fehérjék számának növekedése okozta tüneteket és tüdőkárosodást is. A CBD továbbá nemcsak a koronavírusnál, hanem más vírus okozta ARDS-állapotnál is hatásos lehet a szakértők szerint.
Fontos azonban megjegyezni, hogy
mindez tényleg csak egy, állatokon végzett kutatáson alapul – még egyáltalán nem biztos, hogy a CBD lesz a megoldás a koronavírus-tünetek enyhítésére. Az azonban már kimondható, hogy egy nagyon ígéretes jelöltről van szó, ami ráadásul viszonylag olcsón előállítható, és sok helyen megtalálható szerte a világon.
Legutóbbi hozzászólások